Mindig úgy képzeltem, hogy ha jön az ihlet, akkor egy festő a képeit egy fajta elborultságban festi, a költő a verseit zavaros szemekkel, környezetét észre sem véve írja. Az író szintén valami ilyesmit művel, miközben az ujjai sortűzszerűen peregnek a billentyűzeten, vagy a keze villámgyorsan sorjázza a szavakat a papírra. Átfilózva a dolgot, én magát az ihletet misztifikáltam túl. Nem tudtam elképzelni, milyen is az. Valami megfoghatatlan, egyes emberek kiváltsága, egyfajta varázslat. Olyan, mikor a tündér int a pálcájával, és hullani kezdenek a színes, ezüstös csillagok. Mikor engem látogatott meg, akkor sem ismertem fel. Pedig jó az arcmemóriám. Talán azért történt így, mert eddig nem volt, aki bemutasson neki. Aztán a kiselefántnak leesett a 10-es, hogy mi és ki is az az ihlet, és én már találkoztam vele többször a múltban. Csak hát más nevet kapott tőlem: gombolyag-effektusnak hívom őt. Amikor kezembe akad a fonal vége, és csak szépen húzom lefele a szálat, magam sem tudván, mi lesz belőle.
A kiselefántról jut eszembe: sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, miért hívják a kacsázást* kacsázásnak.
Khm …
* amikor egy lapos követ úgy dobnak a vízre, hogy az többször pattog a víz felszínén, mielőtt elsüllyed.
de legal??bb r??j??tt??l 🙂 most naon mosolyog 😀
H??t ideje volt! Most gondold el, mit mondtam volna a gyerekeimnek, ha megk??rdik t??lem, mi??rt kacs??z??s a kacs??z??s. 😀
mi??rt? 😮
Na ne mondd, hogy nem tudod!
Ha esetleg val??ban valaki nem tudn??:
A kacsa is ??gy sz??ll le a v?zre, mint ahogyan a lapos k?? pattog a v?z felsz?n??n.
Ellenvet??s?
nem tudtam! 😮
H??t, ha bel??lem indulunk ki, akkor m??g n??h??ny ??v, ??s magadt??l r??j??tt??l volna, de most seg?tettem. 🙂