Nem tudom, mi történik velem, de fantasztikusan érzem magam. Ha hasonlattal akarok élni, olyan vagyok, mint egy rózsa, melynek tövét alaposan megtrágyázták, megöntözték (piszkos fantáziát félretenni! – az olyan öntözésnek még nem jött el az ideje), és most új erőre kap, vagy éppenhogy most tér magához, és kezdi ontani a rózsáit. Nyílok és virulok. Fordítom a fejem a nap felé (csak képletesen, mert speciel elég ködös volt ma az idő), játszom a sugarakkal, együtt nevetek velük, táncolunk, és … élvezzük a Végtelent.

Ma a kineziológusnál volt egy pont, amikor csak hápogni tudtam, úgy egybevágtak a dolgok. Egy olyan oldásra került sor, amely összefüggésben volt egyik volt barátommal. Először eszembe sem jutott, hogy akkoriban, a szakításunk előtti időkben milyen rossz??rzéseim voltak (s nemcsak nekem, hanem TM-es barátaimnak is) vele kapcsolatban. Mikor felolvastam a kapott szöveget, fejbekólintásként hatottak az ott olvasottak, és rögtön jöttek az emlékek. Nagy szerelem volt, és sok szempontb??l jól összepasszoltunk, de nézetbeli különbségek miatt valahogy soha nem tudtunk közös nevezőre jutni. Az idő telt, és erősödött bennem egy érzés, hogy egyfajta negatív erők is befolyásolják. Olyan volt, mintha a hideg futkározott volna a hátamon. S néhány, vendégségben együtt töltött nap után a barátaim is ezt nyilatkozták róla. Az “ördög” szó jutott az eszébe a barátnőmnek. Aztán szakítottunk. Ő velem.

A most olvasott szöveg pedig a gonoszról tett említést. Brr!

Egyszerűen lenyűgöző. Érzem, ahogyan pakolódnak helyre bennem a dolgok. S tudom, ha minden helyére kerül, akkor kezdődik az igazi életem. Akkor már nyitott leszek egy új szerelemre is. Igen, igen. Változik a hozzáállásom a témához.