A szerelem olyan, mint egy virágcsokor. Az alkotó virágok üdesége, színe adja a fellángolást, az izzást. A csokor vízbe kerül, s ha gondosan figyelünk rá, sokáig meg tudjuk őrizni a virágok frissességét. Azonban óhatatlanul bekövetkezik a hervadás, ami szép is lehet, és csúnya is. Az ápolt csokor a maga tisztességében adja át magát a kikerülhetetlen enyészetnek, az állott vízben tartott virágok szárai megposhadhatnak, és elviselhetetlen szagúak lesznek. Így válik egy szép szerelem tartós szeretetté, vagy olyan átokká, amitől minél hamarabb meg szeretnénk szabadulni.

Melyik csokor a legszebb? Szerintem az, melyet többféle virágból kötnek össze. A sokféleség, a színek egymáshoz illő tarkasága teszi a bokrétát gyönyörűvé, akár a szerelmet az egymásban felfedezett újdonságok és örömök. Talán ezért nincsen kedvenc virágom, mert mindig az aktuális gyönyörűségnek örülhetek.

Ha mégis ragaszkodnom kellene egyhez, akkor az a nefelejcs.