Illúziók, illúziók. Rátekintek az életemre, akár a jelenre, akár a jövőre. Aztán olyan messzire látom Magamtól, hogy az ujjam hegyével sem tapinthatom. Van-e egyáltalán közöm hozzá? Most úgy érzem, hogy nem sok semmi.

Illúziók. Színes, szivárványos buborékok. Elég egy érintés, és pattan el a feszes, érzékeny héj, s a legtöbb gömb után marad a semmi. Csak néhányban bújik meg az Ajándék, a Pillanat, az Áldás, az Érzés, a Szeretet. Azok az Élet labdacsai.

(s erről eszembe jut egy álmom a színes gumilabdákról és Maharishiről)