Azt hiszem, legtöbbünknek ismerős ez a kép. Régi szép idők. Örök mesék. Még a gyermekim is élvezettel hallgatják, nézik ezt a bábfilmet. Tegnapelőtt kaptam a meseképeket (de ezt már írtam is), előtte egy nappal meg egy jó kis szöveget a hetvenes évek gyerekei életéről. Ezek után egy kis nosztalgiát éreztem a gyerekkorom iránt. És vlmi hasonló szöveget írtam le egy mélben J-nek. 

Szerintem engem egy kicsit rózsaszín puha felhőben tartottak a szüleim meg a körülmények. Szívesen emlékszem azokra a játékokra (indiánosdi, boltosdi, sőt még fociztam is kapusként), amit a szomszédfiúkkal és -lányokkal játszottunk lenn a téren. Majd azokra a suli utáni órákra, amikor békésen baktattam haza a barátnőmmel, útba ejtve az egyik iparcikk-boltot, ahol számunkra mindenféle érdekes dolgot lehetett kapni, és ahol elkölthettük azt a kevéske pénzt, amit innen-onnan gyűjtöttünk. Én nem kaptam zsebpénzt sose. Szerintem Anyuék nem tartották fontosnak. Ha kellett vlmi, akkor adtak rá vagy nem, attól függően, hogy mit akartam venni, mire kellett a pénz. 

A gimi is egy álomvilágban telt. Nonstop szerelmes voltam. Persze viszonzatlanul. Volt harmadikban diákigazgató választás, amire videót csináltunk. Egy slágellistát. Mi voltunk az énekesek és együttesek. Én is szerepeltem, ráadásul egy férfi énekesként. 🙂  Negyedikben a szalagavató műsorra készültünk. Ott is egy történetet játszottunk el. Szellemest. 🙂 értsd szó szerint. Természetesen szerepeltem én is, és olyan szerepben, ami mindig is közel állt hozzám. A zene és a tánc. “Vetkőző számot” adtam elő másik két lánnyal a You can leave your hat on c. számra. 🙂 Aztán betanítottam egy tánckoreográfiát az utolsó jelenethez. Persze az első sorban táncoltam. 🙂

Ja, azt el is felejtettem, hogy még táncot is tanítottam az osztálytársnőim kérésére néhány héten keresztül. Vak vezet világtalant felállásban 🙂 A jó mozgás, tánc utáni őrület nem jelenti egyben a képzettséget is. 🙂 

Voltam egyszer építőtáborban ’87-ben, ahol kukoricát címereztünk. Hazafelé a vonaton már udvarlóm is akadt, de nekem nem tetszett. 

Közben 1989-ben jött a rendszerváltás. Szinte nem éreztem belőle semmit. Ja, volt taxis sztrájk is. Az egy kicsit grízes volt.  

A ’90-es évek elejét sem fogom soha elfelejteni: első viszonzott szerelem, haverok, bulik, szórakozás, koncertek. Minden, ami belefér. (persze nálam ez azt jelentette, hogy alkohol csak hébe-hóba, éppenhogy csak. Sőt cigiztem is. 🙂 Koca dohányos voltam, vagy még az sem. Bulinként egy szál, csak azért, mert másodlagosan úgy is szívtam a füstöt. De soha nem tüdőztem le. Annak ellenére jólesett. 🙂

Nálam vlki vadabbul csinálta a dolgokat, de nekem így volt jó. És szép. 

Biliárdozni (pool) is jártunk egy időben, és nagyon élveztem. 

De aztán kimentem Angliába, mikor hazajöttem, már semmi sem volt a régi. 

A baráti kör kissé szétzilálódott, mindenki járta a maga útját. Én is megváltoztam annyira, hogy már nem ugyanazok a dolgok érdekeltek, mint annak idején. Azért még egy-két buli utána is belefért az életembe, de azok inkább csak a hétköznapokból való menekülés részeit képezték, és inkább keserű szájízt hagytak, mint jóleső emlékeket.