L-nak elküldtem a nyögvenyelősen összehozott levélkét. “-ke”, mivel igen keveset írtam. Mentegetőztem egy sort, hogy így, meg úgy, majd leírom az életem, ha rendeződik egy kicsit. Na, most foghatja a fejét! :-))) Jó nagy kérdőjelek fognak az agyában megjelenni! 🙂 De egyszerűen nem tudtam mivel megtölteni a levelet, két mondattal pedig nem akartam visszaküldeni. 

Egyébként édes fickó, nem véletlenül zúgtam bele anno. Persze, ő is Ikrek. Így u.olyan dinka, mint én. Lehet, hogy ezért is értettük meg olyan jól egymást? Nem sírom vissza azt az időt, legfeljebb nosztalgiázom egy kicsit. Azt szabad. 

Most azon kezdtem el töprengeni, hogy miért pont T és L hagyott olyan mély nyomott a szívemben. Oké, T-t sejtem, de az érthető. De L? Nos, azt is meg lehet magyarázni észérvekkel. Azzal is tettem eddig. De most, hogy kapcsolatban vagyok vele, és az energiáink összekapcsolódtak (érzem), valahogy olyan érzésem van, hogy ez a szeretet, ami köztünk kialakult, örökre szól. Nem szerelem ez már, az elmúlt. Ez olyan elmoshatatlan. Őt én hagytam el, és még sem zavart a pokolba, mikor felkutattam. Tehát ő is jó szívvel van irántam. Ezt a pár soros levelein is érzem. Ha találkoznánk, akkor ott folytatnánk, ahol 10 éve abba hagytuk, persze szerelem nélkül. Jókat beszélgetnénk, nevetgélnénk, mint két jóbarát. 

Nem így T-ral. Én mélyebb és erősebb szeretettel vagyok és voltam iránta, mint ő irántam. Ez mára kiderült. Ha úgy szeretett volna engem, mint én őt, akkor nem szakított volna meg velem minden kapcsolatot. Legfeljebb időt kért volna a történtek megemésztésére, s aztán lehettünk volna továbbra is jóbarátságban. Nekem ez sokkal fontosabb lett volna, mint holmi szerelmi románc. Vele. 

(Ooops! Villámlik és mennydörög. Hogy az ördögbe fogok hazamenni a kölkökkel szakadó esőben??  Hú, basszus! Jó kis vihar van!)