Már megint ”Sehol-szigeten” érzem magam. Ott lebeg fenn valahol. Távol van mindentől. Onnan csak rácsodálkozni lehet a messzi tájakon történtekre. Oda fel semmi sem jut el. Csak a magány.
Azt hiszem, erről már értekeztem. Erről a kettősségről. Örök egyedüllét érzése itt belül és kívül, ennek ellenére igénylem a társaságot, a beszélgetéseket, amikben feloldódhatom percekre, órákra. De az önkéntes magányom buborékján belülre csak nagyon ritkán kerülhet be valaki.
Hogy sajnáljam magam egy kicsit: fáj a hasam.
BigDady után szabadon: kicsi vagyok, éhes vagyok, a Tás meg elrepült…
Ez aranyos volt 🙂 K??szi!
…akkor az??rt vagy TE ??hes…
??s ki t??r??dik Vuk-kal, a kisr??k??val?
Karak. 🙂
***m??sik kicsi vuk-ot simiz*** 😀
Mi, Vuk-ok tartsunk ??ssze! 🙂