Üdítő érzés, amikor nem írhatok semmit a blogomba, pedig ömlenének belőlem a szavak. Mindig is csodálattal és kicsit idegenkedve olvastam azokat a blogokat, ahová íróik az életüknek legapróbb részleteit is leírják, nem titkolva saját kilétüket.
Mióta indítottam a blogot, folyton titkolózom. Hol ezért, hol azért. Vannak gondolatok és érzések, amit ösztönből nem osztok meg az olvasókkal, de vannak olyanok, amiket pedig szívesen leírnék, de nem lehet.
Megoldásként nyitok egy másikat, lehetőleg nem publikusat (de akkor mi értelme van???), és abba azt írok, amit csak akarok…
ez t??nyleg paradox. de sztem nyugodtan ?rhatsz b??rmit.
Majd. Egyszer.
vagy soha…
N??zz??k a m??sik oldalr??l: ??n m??g addig sem jutok el, hogy saj??t blogot ind?tsak… Hozz??m k??pest ny?lt vagy 🙂
Lehet, hogy jobb is Neked. 🙂 M??g v??letlen??l szenved??lyedd?? v??lna, azt??n … olyan, mint a k??bszer. 😀
Hm-hm, pedig er??sen t??n??d??k… K??bszeres m??g ??gysem voltam 🙂
Rajta! Mindent bele! Ha el??gg?? egocentrikus ??s extrovert??lt vagy, akkor menni fog. 🙂
Azt??n legy??l sz?ves megadni a blogod el??rhet??s??g??t! 🙂