Újfent megbuktam mint plázacica. Reggel kilenckor felültem egy távolsági buszra, és a nagyvárosba mentem vásárolni. Határozott céllal. Ugyanis a múlt hétvégén a pláza nagy cipőboltjában megláttam álmaim őszi lábbelijét. Elfogadható áron. Az utam egyenesen odavezetett, és a boltban szűk 10 perc alatt végeztem. Kerestem, találtam, felpóbáltam, és megvettem.

Gondoltam, ha már itt vagyok, akkor szétnézek egy-két ruhaüzletben. Kettőig tudtam csak számolni. Az egyikben felpróbáltam három nadrágot, melyek közül egyet meg is vettem, a másikban csak szétnéztem, és megállapítottam, hogy már iszonyat unom az egészet. Így nem is ténferegtem tovább, hanem vettem egy répás muffint (csicsásabb néven: karrottás muffin), aztán irány a buszmegálló.

Ahol láttam egy édes kislányt. Úgy négy-öt éves lehetett, szőke, hosszú haj, gyönyörű kék szem, csacsogó, érdeklődő természet. Én meg megint irigykedtem.

Most itthon ülök, és szóló szőlőt eszegetek.