Néha nem értem, hogyan hathat ennyire egy dal rám. Érzések kavalkádja. Adja a végtelen és megfoghatatlan boldogságot, és közben pedig legszívesebben sírnék. Olyan ez a zene, mint a beteljesületlen szerelem.

Tegnap este színházasdit játszottam. Előadtam a dámát, a menő csajszit, azt a nőt, akiért a férfiak a térdükön csúsznak egy pillantásáért. Egy-két pillanatig még el is hittem, hogy így van. Felöltöztem csinibe, magassarkút húztam a lábamra, a kisebbik gyermekem bókjaitól (”Anya, de csinos vagy! Milyen szép vagy!”) és a Párométól tízszeresére nőtt az egom, s így vágtam neki az estének.

Remek előadás kitűnő táncosokkal. Tetszett elejétől a végéig. S ha teljes körű beszámolót vár valaki, akkor menjen máshova, mert ugye hát, vannak dolgok, amit lehetetlen szavakba önteni.

Hazafelé pedig kifejtettem – látva a néhány diszkóba tartó, kissé spicces srácot -, hogy nekem soha nem kellett alkoholhoz fordulnom, hogy valahol jól érezzem magam, különösen ahol még zene is van és lehet táncolni. Lehet, hogy bunkóságnak tűnik, de én gyengeségnek veszem, ha valaki azért iszik piát, hogy egy buliban jobban érezze magát vagy tudjon táncolni. Nem vagyok egy parti ember, de szeretem (jobbára) józanul élvezni a szórakozást.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..