Koránkelés megtörtént. Szokásos reggeli rituálék elvégzése szintén. Az ujjak kontrolálása, hogy ez egy önsajnálkozós bejegyzés legyen, folyamatban van.

Talán a lelkivilágom helyzetét az jellemzi legjobban, hogy még zenét sem bírok hallgatni. Valahol csendet akarok. Mindenütt: kívül-belül.

Nem nagyon gondolkozom. Néha igen, s olyankor megállapítom, jobb, ha egyetlen gondolat sem zümmög a fejemben.

Nem tudom, mivel vígasztalhatnám magam: a csokievésben nem látok megoldást, a tegnapi turizás sem nyújtott akkora élvezetet, mint egyébként, pedig találtam egy nadrágot, ami pont rám és pont nekem. Nem vágyom emberek közé, nem köt le a netezés (pedig a Pillangószív blogom úgy eltűnt a google listából, mintha soha nem létezett volna – szóval illene valamit csinálnom. Igaz, hozzá sem férek megint és újfent). Alkoholt inni egyedül kissé gáz, s az egy héttel ezelőtti sörözés emlékeit jobb nem bolygatni.

Úgyhogy inkább elballagok zöldnyelű fogkefét venni, majd tovább nézem a Szökést.