A múlt héten egy kedves dolog történt. Az egyik osztályon voltam fenn megbeszélésen. Az úriember egyszer csak rákérdezett, mikortól dolgozom a cégnél. Mondom, hogy bizony már egy évtizede. Azt mondja: – Akkor még maga iskolás volt. Én csak somolyogtam, azt gondoltam, hogy a szokásos bókot hallom. Erre részletesen el kellett mondanom a pályafutásomat, és hogy valójában tényleg annyi vagyok, amennyi. Láttam a nézésén, hogy komoly emészteni való információt kapott, pedig még akkor csak úgy gondolta, egy gyermekem van. Látni kellett volna az arcát, mikor mondtam, hogy két lurkóm van. 🙂

Ez az elismerő tekintet piszok jól esett.