Azt hiszem, az ilyen napokat nevezik kereknek. Csupa ajándékot kaptam ma az élettől. Pici boldogság csomagocskákat. Egyet innen, egyet onnan. Még nincs vége a napnak, de én már ezzel is elégedett vagyok.

E héten már kétszer rácsodálkoztam két ember felém kimutatott szeretetére, s ma kaptam a harmadikat. A Páromat most nem említem, mert Tőle folyamatosan kapom (összezördüléseink ellenére). … jelenleg a gyerekszobában legózik – megbízásra lövős repülőt gyárt … Igen, rácsodálkoztam, mert hülye módon nem veszem természetesnek, hogy engem valaki szeret vagy szeretettel gondol rám.  S nekem kb. egy napba telik megemészteni az efféle jelzéseket.

Voltunk ma strandon, finomat ebédeltünk, majd miután megérkeztek gyermekeim, anyukámék “tanyáján” töltöttük a délutánt.

Most éppen a Szózatot játszották le a téren a tűzijáték előtt. Kb. egy évben egyszer hallom ma már ezt a nemzeti dalunkat … hm, bár ez sem vidámabb a Himnusznál, felcserélhetnénk… A Himnuszunk maga nemében szép, de túl keserű. Nekünk meg magyaroknak pontosan az ellentetje kellene: valami lelkesítő, energiát adó, tettre sarkalló, nem pedig búsulásba, depresszióba toló. No, mindegy. Ez csak úgy kijött belőlem.