Azt hittem, hogy mindent áthoztunk az albérletből, de aztán a spagetti tészta főzéséhez bekapcsolt gáz eszembe juttatta, hogy a lángelosztó vasak csak ott maradtak. Még jó, hogy csak két lépcsőházzal arrébb kell elsétálni értük. Még nem szóltam a tulaj anyjának, hogy befejeztem a költözködést, majd holnap. Vagy ma este.

Tegnap éjjel rinyáltam egy sort a Páromnak, amit csak azért vett, szerintem, ilyen türelmesen, mert már félig aludt. Én nem tudtam aludni. Kimentem a gyerekek szobájába olvasni (Ernest Hemingway: Valami véget ért – elbeszélések), és a szomszédból áthallatszó (állandóan megy a tv) Himnusz figyelmeztetett arra, hogy éjfél van. Erre elkezdtem bőgni. Csak egy kicsit, mert mentem vissza az ágyba: a kialvatlanságtól való félelmem visszaűzött.

Ja, itt jegyzem meg, hogy a kíváncsiságom határtalan. Ennek ellenére még mindig nem néztem meg, hogy ki az az Erika (összeszámoltam, hogy legalább 6 ilyen nevű hölgyeményt ismerek), aki bejelölt ismerősnek az iwiw-szaron. A gyomorgörcstől és fájdalmas szívdobogástól, amit ebbe a szarba való belépés okoz, való félelmem erősebb a kíváncsiságomnál.

Úgy tűnik, hogy egy újabb költözés kellett ahhoz, hogy újra csöndben működjön a számítógépem. Most csak a sima gépzümmögés hallatszik a kemény zörgés helyett. Remek! Egyébként még itt van a szobámban. Ki fogom paterolni az előszobába/folyosóra, ahol az albérletben is volt. Veszek neki egy külön számítógép asztalt. Ez, amit annak idején külön csináltattam, nem jó oda, mert ellentétes irányú sarokasztal. De ide sem jó a szobába. Ahogy most van. Beterveltem én rendesen, hogyan legyen berendezve ez a szoba, de elmértem a szekrény hosszát 20 centivel, s ez csak az összerakásnál, a nagy kupi kellős közepén derült ki. Gyorsan kellett döntenem, de rosszul tettem. Mert ma reggel egy jobb megoldás jutott az eszembe. Ezt hívják szar ügynek. Ugyanis át lehetne mozgatni dolgokat, de abba legalább két ember szakadna meg. Meg nincs pofám újabb segítséget kérni. S ha meg az a verzió is bukta lenne, akkor vissza kellene tolni az egészet. Hát, inkább marad így. Mert erre a változatra is van megoldás. Feltéve, ha a Párom és én az együttélés mellett döntünk.