Néhány napja csengett a telefonom. A létráról szálltam le kezemben egy festőhengerrel. A vonal végén Abbe volt. Kicsit meglepődtem, hogy hívott, de örültem. Elmondta, hogy megint kórházban van. Szeretett volna velem beszélni. Rólam és a bajomról. Úgy gondolta, hogy én nehezebb helyzetben vagyok, mint Ő. Szeretett volna velem találkozni, és én nem tudtam megmondani, mikor megyek újra Bp-re. De megígértem, hogy hívom, amit megtettem tegnap, de senki nem vette fel a telefonját…

Most olvastam Adria hozzászólását. S már tudom, hogy ebben az életben soha többet nem találkozunk. Elment.