Olyan szülők mellett nőttem fel, ahol az egyiknek jó humora van, a másikat “Citromnak” hívtuk, ha élcelődni akartunk rajta.

Mindezek után, amellett, hogy jókat nevettem vicceken és tudtam bolondozni a megfelelő társaságban, sokáig nehezen viseltem, ha én voltam a tréfák célpontja. Nem tudom, hogy múlt el, mikor edződtem meg, de ma már magamon is tudok nevetni. Szívből. Különös bátorság kell. Mert ha ezt megteszed, felvállalod a többiek előtt a látszólagos gyengeséged. S ezzel leszel erős.

Nézem az egyik ponyva-sorozatot. Egy párbeszéd így zajlott:

Egy kevésbé vonzó pasi egy jól kinéző hölggyel házasodik. A társaságban jókat vihognak együtt. Őket figyelve az egyik nő megkérdez egy közelében álló pasit:

– Miért működik ilyen jól a kapcsolatuk?

A srác ezt mondja, mintha ez lenne a világon a legnyilvánvalóbb tény:

– Mert jókat tudnak együtt nevetni.