Örülök, hogy találkoztam Zorával szombat délután.
Egyébként meg iszonyat utálom magam, iszonyat össze vagyok zavarodva, és kérném a világot, hagy szálljak ki.
Ha valamit ragyogóan el lehet rontani, én azt ezerrel megteszem. Ha már a gödör mélyén állok, ahelyett hogy szépen másznék ki, inkább elkezdem húzni a fejemre a földet. Rendületlenül. Ön-eltemetés. Élve.
és nem tudom, hogy hol a kiút … hol tudom megszakítani az ördögi kört?
és egyik percben látom az alagút végét, a következőben pedig egy erőteljes hátra arccal fordulok a saját szaromba bele.
Mintha Isten folyton azt akarná bebizonyítani nekem, hogy a fenét se vagyok erős. Ennél erősebbnek kell lennem. Mintha minden pillanatban az orrom alá akarná dörgölni, hogy képtelen vagyok olyasmire, ami más halandónak a menny és az élet.
És ha már számolgatunk: ez az 1804. bejegyzés. Azt a termékeny fejemet!
… és Te hiszel Istennek?
Menj??l pszichol??gusnak!
nem, k??szi 🙂
?rtam levelet.
v??laszoltam
nem ismerlek, nem sokat tudok R??lad…
ha j??l tudom, van k??t gyereked, p??rod, munk??d, blogod, csinos vagy ??s eg??szs??ges 🙂 mi hi??nyzik ???
Valamit elvesztettem, ami most kiss?? zaklatott?? teszi az ??letem.