Rá kell jönnöm, (vagy mondjam azt, hogy: lassan tudatosul?) hogy akivel már második alkalommal is félreértjük egymást, vagy egymás mellett elbeszélünk, azzal harmadszorra is így járok. Tegnap kaptam egy kis önbizalom csökkentő beszólást. Sajnos, elég rosszul élem meg, ha számomra nem közömbös emberek negatívan nyilatkoznak rólam. Tudom, nem vagyok egy könnyű eset, de kérem! Igyekszem, de kifordulni önmagamból nem tudok. Azzal nyugtatom magam, hogy vannak a környezetemben mások által nehéznek, problémásnak, macerásnak, és egyéb negatív jelzőkkel felcímkézett emberek, és mégis megélnek vlhogy az emberek közt. És egy némelyik nem is szolgált rá, legalábbis én semmi furcsát nem látok bennük.

Jó volt otthon a gyerekekkel. Akkor annyira egyszerű volt az életem, hogy nem kellett az áskálódásoktól, a megalázó helyzetektől tartanom.Bár lehet, hogy ez a karmám? Bebizonyítani, hogy nem úgy van, ahogy az egyes emberek állítják? Igyekszem bizonyítani, ezt már elhatároztam. Azt már észrevettem, hogy nehezen fogadja el az emberek többsége a másságot. Most itt nem olyan fajsúlyos dolgokra gondolok, mint a homoszexualitás, a cigányság kérdése. Csak az egyszerű vegetárius élet, a más életfelfogás, a meditálás ténye. És még a többit ne is említsük. Ha nem állsz be bégetni a sorba, vagy éppen más szólamban teszed, rögtön megbélyegeznek az emberek. Tudom, én sem vagyok sokkal különb, ettől a magatartástól még nekem se sikerült megszabadulnom, de úgy érzem, hogy egy kicsit elfogadóbb vagyok, már csak amiatt is, hogy én is megtapasztaltam már a kirekesztettség érzését a sajátos életfelfogásom, vegetárius étkezésem, meditálásom miatt. És most meg azért is kapok, vagy fogok kapni, mert “csak úgy, ok nélkül” válni akarok. Talán ha lenne egy szeretőm, jobban megbocsátanák az emberek a dolgot.