Egy beszélgetés alkalmával felmerült a megalkuvás és az elfogadás fogalma. Az illető azt mesélte, hogy ő már sokat változott, hiszen visszafogott magából, meg hát annyit volt már csendben, amikor egyébként kitört volna, meg jól beleavatkozott volna a szerettei életébe. De ezt megalkuvásnak érzi.
Nos, jött a bölcs Lissza! Igyekeztem elmagyarázni az én értelmezésemet: 1. a változás akkor valódi, ha magunk akarjuk. 2. ha cselekedeteinket megalkuvásnak érezzük, akkor az bizony nem a megváltozás jele. 3. ha már el tudjuk fogadni – minden (ellen)érzés nélkül -, hogy most nem úgy cselekszünk ahogy a változás eldöntése előtt, akkor már jó uton járunk. … Szerintem.
Egy szóval a megalkuvás és az elfogadás közt az a lényeges különbség, hogy míg az előbbi kényszer, az utóbbi már sokkal inkább természetes és valódi cselekedet.
K??sz??n??m… ez most annyira j??l j??tt…
r??vil??g?tott??l a l??nyegre, ism??t…
most sz??nd??kod ellen??re pszichom??kus szerepet j??tszodt??l nekem, ??s j??t tett :)))
Sz?vesen. 🙂