Kinyitotta a szekrény ajtót. A vállfákat arrébb toldosta. Egy fekete vászonszatyrot keresett, melyből fémes, csillingelő zajok szűrődtek a mozdulatokra. Leemelte a rúdról, s megrázta. Szerette hallani a csörgést. Lefejtette a csipeszes ruhatartóról a ráaggatott szatyorfüleket, s előbukkant a kék anyag a rávarrott, sárga, apró tallérokkal. A csípője köré tekerte, a selyem tojásfehér táncos nadrág felé. A baloldalon kötötte meg, így jobban érezte csípője mozdulatait.
Levette a pólóját, és magán hagyta a melltartóját. Egy egyszerű fehér volt, melyet mindennap használt. Amolyan igazi, a táncosnőkön látható nem volt neki. Szeretett volna egyet, de nem jött még el a tökéletessel való találkozás pillanata. Úgy is a tánc a lényeg.
Bekapcsolta a zenét. A dal lassan indult. Ő is csak éppen, hogy megmozdult. Érezte, ahogyan átlényegül benne a dallam és a ritmus apró, majd egyre szélesebb mozdulatokká. A csípője szinte magától indult útjára. Jobbról balra, majd vissza, aztán lágyan körbe. A zene gyorsult, a tánca is követte. A csípőjén a fémpénzek erőteljesebben csörögtek, maguk voltak a ritmus. Csukott szemmel hagyta, hogy vigye a tánc öröme. Betáncolta a szobát, s élte önmagát.
A dal végére ért. Összecsuklott és felzokogott.
??n ?gy vagyok a dnb-szel…csak ??n nem zokogok, hanem egy h??tig vigyor ??l ki az arcomra egy buli ut??n… j?? is az, hogy megmozgatja az eg??sz testem, azt??n m??snap csod??lkozok, mi??rt f??j mindenem… 😀
i l??v mj??zik
Ez nem r??lam sz??l. Csak ??gy.
Tiszt??ban vagyok vele 😀