Mivel pénteken útrakelünk, s pár napig hátizsákos túristák leszünk, úgy gondoltam, jobb lenne egy olyan fariban végig csinálni az utat, ami nem lötyög rajtam. Hát persze, hogy a turiban nem találtam 38-asnál kisebb méretűt. Meg is lepődtem, hogy milyen gyér a felhozatal. Máskor 5-ször nagyobb a választék. Úgyhogy jobb híján marad ez, amit hordok. Kimostam, hátha meglesz néhány óráig az illúzióm, hogy pont passzol rám. Most éppen a sütőben szárítom…

Egyébként reggel mosdás közben a fenékcsíkomban valamilyen kemény dologba akadt a kezem. A farcsontom végébe. Azért ennyire vékony nem lehetek…

Ja, mellesleg tegnap aláírtam az adásvételi szerződést a lakástulajjal, ma pedig beadtam a hitelkérelmet. A gyerekek meg folyton meg akarják nézni az új lakást. Majd, mondom nekik, még ráérünk, hiszen legalább egy hónap van a lakásátadásig. Aztán festés, tapétázás, költözés. És örvenezés, hogy ezt is megcsináltam.

A volt férj kissé ki volt akadva, mikor közöltem a jóhírt. Azt mondta, hogy eltitkoltam előle a lakásvásárlást. Hm??? Aztán szó szót követett, és megint előjött azzal, hogy én a párom miatt hagytam ott őt, és persze akkor nem néztem a gyerekek érdekét, stb, stb. Én meg azt ajánlottam neki, hogy inkább a saját jövőjével törődjön, minthogy a múltban éljen (ezt a tanácsot valahogy magamnak is adom). Azt már nem mondtam neki, hogy szerezzen végre egy csajt magának, s szexelje ki jól magát. Talán akkor elfelejtekezik rólam.

Szeretnék vele normális hangnemben beszélni. Ebben nekem is feladatom van. Pedig nem is haragszom rá, csak valahogy nem tudom kezelni a dolgot. Talán attól tartok, hogy ha kedves leszek hozzá, akkor félreért. Vagy valami ilyesmi.