Amíg életedet az egó irányítja, addig gondolataid, érzelmeid és cselekedeteid zöme vágyból vagy félelemből fakad. A kapcsolataidban ezért vagy akarsz valamit a másiktól, vagy félsz tőle.

(Dan Millman: A Szellem törvényei)

Néhány hónapja csak bólintottam volna, hogy “persze, hogyne!”, hiszen tudom, hogy az ego mennyire nagy úr. Ma már elmondhatom, hogy – bár eddig is így éltem le lassan 34 évet – az elmúlt másfél-két hónapban megtapasztaltam, milyen őrjítő, mikor ki vagyok szolgáltatva saját egomnak, s még tudatosan sem tudok átlépni munkálkodása felett. A félelem szőtte át legtöbb érzésemet, gondolatomat. Rettegtem önmagamtól, attól, hogy megint elszúrok valamit, hogy megint hagyom magam bántani. Nem az egyedüllét lehetőségétől féltem, hanem az elvesztéstől és legjobban a kudarctól: megint kiderül, én vagyok a balfasz, és én rontok el valamit.
Istenem! egy újabb komplexus, amit a szüleimtől kaptam annak idején.