Sétálok a gyönyörű napsütésben, úgy érzem, ennél boldogabb nem is lehetnék. Küldök egy sms-t, mert érzem, meg kell tennem, Neki is meg kell üzennem ezt. A válasz csak kerekít a világon. Aztán egy óra múlva összeomlik minden. Csak egy e-mail, csak egy név, csak egy elhallgatott momentum a térben és időben. Csak egy pillanat. És hetekig kergetem saját árnyékom, mert az lettem. A fény az alagút végén (vagy df. változata szerint “a fény végén az alagút”) ott van, csak még épphogy látom.

–

Nyílik az ajtó, ömlik ki a sok nő rajta. Én is sodródom ki az áradattal, a világ nyugodt körülöttem, s bennem is a hétköznapok természetessége van. Aztán meglátom. Mert ott siet velem szemben. Még meg sem érintettem, és az áramütés megráz. Elhaladunk egymás mellett, szemünk összefonódik. Konstatálom, hogy most pillantottam meg a világ legvonzóbb férfiját. Majd néhány lépés után visszanézek, s bár nem látom a tekintetét, de tudom minden porcikámmal, hogy ő is azt tette egy momentummal hamarabb. Valami történt, s pár napig magamon kívül vagyok, vagy talán éppenhogy akkor vagyok teljesen magam.

–

Egy söröző, baráti társaság. Nem ismerem a többieket, csak a két barátnőmet. Még most vagyok először velük szórakozni, sörözni, s ezzel a társasággal. Csak hallgatom a többieket, s figyelek. Az egyik fiú mesél, szeretne egy sztorit végig mondani, de a többiek már nem tekintenek rá, elbeszélnek mellette. Érzem, meg kell mentenem a helyzetet, s tekintetemmel üzenem: nyugodtan folytasd, én hallgatom. Ő rám néz, s most már nekem beszél. Valami láthatatlan lánc fonódik közénk. S bár nem tartjuk a kapcsolatot, máig összeköt bennünket.

–

Ülünk egymás mellett a kávézóban. Zsongás vesz körül bennünket, de én kizárom a világot, egy aurában létezünk. Csak Őt látom, csak Őt érzékelem. Pedig még nem is vagyok szerelmes. Nevetek, csacsogok, s csak Neki létezem. Ő mesél, végig simítja a hasát, ahogy magyaráz, bennem valami megmozdul. Pille, lepkeszárny suhogásként. A pillanat átöleli szívem, lelkem. A szeme fogva tart. A lénye belém ivódik. Nincs menekvés, észre sem veszem, s már szerelmes vagyok. Még most is.