Pénteken egy kb. 5-10 perces úton (amíg a buszállomásról a villamosig eljutottam) két nagy horderejű (itt kéretik egy jót mosolyogni!) témában váltottam meg a világot.

Első téma: Mi a normális? Semmi, mert olyan nincs. A gyerekek tiszta fehér lapokként születnek. Persze, vannak ösztöneik, amelyek kb. az első egy évben erősebbek nálunk, meg hát hoznak magukkal emlékképeket az előző életeikből, de azokat az “új” benyomások szépen elsöprik. Mi, szülők, és a környezet (társadalom) mondjuk meg nekik, hogy mit szabad és mit nem, hogyan viselkedjenek, vagyis mi a normális. Az értékrendet tőlünk lesi el, azt is, hogyan kiabálja le a testvérét, ha az éppen másként hajtogatja a papírt, mint ahogyan ő gondolja. Csak meg kell figyelni őket, s rádöbbenünk, milyen hülyék vagyunk néha, mi felnőttek, meg általában, … meg elég gyakran.

Második téma: Idő. Ha végig gondoljuk a modern kor, illetve a régebbi korok találmányait, akkor azt kell látnunk, hogy a legtöbbjüknek az a célja, hogy időt nyerjen az ember. Vegyük például az utazást. Régen lóval, postakocsival akár több napba is telt az ország egyik végéből a másikba jutni. Ma az autók, IC-k (és még gyorsvasutunk nincs is!) ez fél napra rövidült le. Repülővel, helikopterral …. egy-két óra kérdése.

Vagy ott van a telefon. Nem volt elég nekünk a vonalas. Kellett egy hordozható. S itt van már az sms, az e-mail a posta helyett.

Ha tehetnénk (megtudnánk, de morálisan és erkölcsileg nem vagyunk elég fejlettek hozzá) gondolatátvitellel gyorsítanánk fel a kommunikációt, teleportálnánk, hogy minél hamarabb ott legyünk a célban, mert így még több időt nyerünk.

S mit ért el eddig az ember ezzel a nagy idő-spórolással? Semmit. Mert ugyanúgy rohanunk. Ugyanúgy semmire sincs időnk, legfőképpen magunkra – és a körülöttünk élőkre. Pedig jó, ha néha foglalkozunk magunkkal, mert ha odabenn sikerült rendet tennünk, kitakarítanunk, akkor másokkal is tudunk szívből foglalkozni.

Megoldás? Van, de azt mindenkinek saját maga kell, hogy megtalálja: személyre szabottan. Talán kezdetnek el is dobhatnám/nk az órám/nk…