Mondtam m??r, mennyire szeretek a sz??leimmel besz??lgetni? Valahogy mindig elint??zik, hogy lelkiismeretfurdal??som legyen valami miatt, vagy ??ppen azt ??rezzem, mindent elrontok, amibe belefogok.

S az m??g kakisabb gondolat, hogy tal??n ??n is ugyanezt teszem a saj??t gyerekeimmel.

A m??ltkor Anyu a szememre h??nyta, hogy nem besz??lek meg vel??k semmi fontosat. Akkor nem mondtam el, hogy mi??rt. Tal??n kellett volna.

Ha visszaeml??kszem a tin??dzser korombeli sz??l??-gyerek besz??lget??sek ut??ni pillanatokra, akkor az jut eszembe, hogy legt??bbsz??r a vil??g legszerencs??tlenebb ember??nek ??reztem magam. S egy id?? ut??n v??dekez??sk??ppen m??r semmit nem mondtam el nekik. Menek??ltem a komolyabb besz??lget??sek el??l. M??rlegeltem magamban: ezt megoszthatom vel??k, ezt nem. Magyar??n csak a semmis??geket. S m??g mindig ?�gy van. Egy-egy fontosabb esem??nyt f??lve k??zl??k vel??k, mert ut??lom a reakci??ikat.

A tes??mmal egyszer besz??lgett??nk t??bbek k??zt err??l. Fura volt, mikor azt mondta: csod??lkozik, hogy ??n nem h??ztam el a b??sba, mikor ennyire nem vagyok egy hull??mhosszon vel??k. ?� m??g csak-csak, de ?? is az??rt ment el a v??rosb??l, hogy kiszakadjon a sz??l??i k??tel??k al??l. ??n meg itt ragadtam. ??nsz??ntamb??l. (?) ?�gy t??nik, m??g van tanulnival??m.