Itt a hétfő megint. Komolyan úgy érzem, hogy repül az idő. És nem jó érzés. Egyrészről nem bánom, mert közelebb kerülök a jövő tavaszhoz, másrészről pedig egy kis hiányérzetem van. Valahogy üres marad az életem. Teszem a dolgom, de …. Imádom a gyerekeim, de … 

Olyan furcsa így együttélni a férjemmel, mikor tudom, hogy el akarom hagyni. Legszívesebben már most megtenném, ha lenne pénzem. De nincs. Anyuékhoz nem mehetek, mivel karácsonykor nem férnénk el, amikor a tesómék is hazajönnek. Meghát nem jó a szülőkkel lakni huzamosabb ideig. Azért jó a tavasz, mert akkor már nekik is ott van a lehetőség a falusi házba való kiköltözésre. Meg én a gyerekekkel kevesebbet lennék otthon a jó idő miatt. 

Visszatérve az együttélés furcsaságára. Szerintem sejt vlmit a férjem. Lehet, hogy azt hiszi, van valakim. Így konkrétan nincs. Semmi komoly, és ilyet nem is akarok! Egyedül szeretnék élni a gyerkőcökkel egy darabig. Aztán jöhet a mehet.

Bár egy kis romantikára most sem mondanék nemet.