Végre bekapcsolták a fűtést a munkahelyemen. Legalább nem fagyok meg ültőhelyemben. Tegnap majdnem sikerült. Az ebédlőben is fogvacogva álltam sorba. 

Ma egy szakmai konzultációra kell mennem ide, helybe, a városba. Nincs túl sok kedvem. De ha menni kell, hát megyek. 

Tisztára bele vagyok szédülve a horoszkópokba. Nem tőlük várom a megoldást az életemre, legfeljebb a megerősítést. Kíváncsi vagyok, hogy a prognózisokból, ami jórészt egy hangú (ua), mi fog megvalósulni. 

Azon gondoldoztam tegnap este, hogy milyen furcsa az élet. Egy éve is ugyanez volt a helyzet köztem és a férjem között, de akkor még reménykedtem, hogy jobbra fordul. Ezért is mertem falura költözni vele. De most egyszerűen nem tudok tovább élni vele. Még megvárom a tavaszt, csupán praktikus okokból, és aztán elköztözöm a gyerekekkel. Talán a lagzin történtek volt az utólsó csepp a pohárban. Nem nagy ügy, de jellemzi a dolgainkat. Mivel nem ihatott alkoholt – ő vezetett -, ezért nem is volt hajlandó táncolni. Elviselte volna, ha egész este és éjjel ülünk egymás mellett. Szerintem úgy volt vele, ha már ő nem érzi jól magát (mikor jó neki egyáltalán az én családi eseményeimen???), akkor én is unatkozzam. Semmi próbálkozás nem látszott rajta. Hát én igenis igyekeztem kimulatni magamat. Lehetőleg nélküle. Lehet, hogy ez másnak is feltűnt, nem tudom, és nem is nagyon érdekel. Úgy is meg fogják tudni, hogy elválunk. Én ezen semmi szégyelni valót és takargatni valót nem látok. Kb. egy éve vagy több vált el az unokatesóm. De a tény nem nyíltan, hanem szájról szájra pletyka szinten terjedt a családban. Ha találkoztunk a családja tagjaival (nagynéni, nagybácsi, uncsitesók), akkor sem kérdeztünk rá. Ők sem mondták. Hát én ezt nem fogom titkolni. Nem olyan vagyok. Kerek-perec megmondom a tényeket, és nem lesz utána találgatás, kibeszélés, misztifikálás. Inkább azt nem tudom, hogy fogom a gyerekeknek beadni. Bár, ha én tök természetesen állok a dolgokhoz és nem bonyolítom túl a dolgokat, akkor nem lesz gond.