Az év utolsó napja. Kicsit sajnálom, hogy 2005-nek vége. Nem azért, mert ez az év az életem legjobb, legszebb és legeredményesebb éve. Olyat talán nem is tudnék mondani. Évek, és kész. Valahogy 2005. kimondva is olyan kerek, olyan más. Talán azért is szimpatikus, mert a kedvenc számom az 5-ös.

Hogy milyen évet szeretnék holnaptól? Hm. Írhatnám a sablonszöveget: egészség, szerencse, gazdagság, jobb, mint az előző, stb. De valahogy … most nem tudok semmit sem kívánni magamnak.

Néha iszonyatosan elkap az üresség. Vannak egymástól különállóan, néha összekapcsolódóan futó filmjeim, amibe néha vagy gyakran én is beleélem magam, egy vagyok velük. Aztán jön az elkülönülés érzése, mikor úgy érzem, minden csak máz a felszínen, belül pedig semmi nincs. Marad az állandó kedvetlenség, érdektelenség. A filmjeimmel való azonulás pedig csak próbálkozások, hogy mindebből kiszabaduljak.

Anyu – más okból kifolyólag – javasolta, hogy járjak pszichológushoz. Talán jót tenne.