Sajnálatos módon félelmeimet felülmúlta a szilveszter éjjele.

Tudtam, hogy a macskám zajérzékeny, azaz minden hangosabb, bárhonnan érkező hangra, zajra fülel, és percekig hallgatózik és figyel, jön-e a várt veszély. Ezért is akartam ott lenni vele az év utolsó éjjelén, amikor kinn durrogtatják a tűzijátékokat (és a petárdákat).

Délután 5 óráig minden rendben is volt. A macska szépen elaludt mellettem az ágyon, gondoltam, ez elég védettség érzést fog neki adni. Hát, nem. Egyszer csak közvetlenül az ablak mellett 2-3 durranás hallatszott. A macska felugrott, s már rohant is át a lakás túlsó oldalára a gyerek szobájába. Elrejtőzött, de úgy, hogy sokáig sejtelmem sem volt, hol van. Aztán csak rájöttem. A cica látta, hogy látom, ezért az első adandó alkalommal kinyargalt vissza az én szobámba az ágy mögé. Mikor én is visszatértem, a macska vissza a gyerek szobájába. Ezúttal még jobb rejtekhelyet talált. Gyanítom, az ágytakaró alá bújt, mivel amikor a kisebbik gyermekem csakúgy felállt az ágyra, a macska hirtelen előbukkant, és kivágtatott a szobából az ágyam mögé. Na, onnan hajnalig nem is jött elő (nem is zargattam az előzmények fényében), pedig az ágyon feküdtem, s néztem hol ezt, hol azt a laptopon éjjel 1 óráig.

A hajnali sötétben már láttam, hogy előmerészkedett és befeküdt a szokásos éjjeli alvóhelyére, a fejem mellé húzott fotelbe. Mázlimra tegnap velem úgy viselkedett, ahogy szokott, azonban a durrogtatást, ami még tegnap este is volt legalább egyszer, szintén elrejtőzéssel reagálta le. Ezúttal előmerészkedett hamarabb, mivel utána egész este csend volt a környéken.

Tényleg nem tudja elképzelni az ember, hogy az állatoknak milyen stresszt okozhat a tűzijátékozás, amíg nem látja, hogy a vele élő, szeretett állata mennyire megszenvedi. Egy rettegő embernek, legyen az gyerek vagy felnőtt, szavakkal megpróbálhatjuk elmagyarázni, hogy nem fenyeti veszély, és még így is necces, hogy meg tudjuk szüntetni a félelmét. De egy állat esetében?! A macskám, ha fél, azt sem engedi meg, hogy megfogjam és megszeretgessem, nemhogy még megértse a szavaimat! (Még a nevére se hallgat. Egyedül a “gyere” szót érti meg szerintem, ha mutogatok is hozzá.)

Amúgy a cicám akkor a legcukibb, amikor reggel felébredek, és ő nem győzi odabújással megmutatni, mennyire örül nekem. És továbbra is a fejemet szereti a legjobban. 😀