Tudom, panaszkodni másra, és gyűlölködni nem szép dolog, és nem is egészséges. De valahogy ki kell jöjjön belőlem.

Még mindig küzdök, hogy megkedveljem a kolléganőmet. Újabb és újabb lendületet veszek ebben az ügyben, de elég egy baromság tőle, és máris legszívesebben beleverném az arcát az asztallapba (bocs!)

Nem figyel rám, csak úgy tesz. Csak akkor látok figyelő értelmet megcsillanni a szemében, amikor a macskámról sztorizok.

Néha megpróbál gyengén és erőtlenül kommunikációt kezdeményezni, de már a nyekergő hangjától feláll a karomon a piheszőr. Tény, hogy van bővel melója, de ha valóban társaslényként akarna velem együtt dolgozni ezen az irodán, akkor szakítana időt legalább arra, hogy megkérdezze: mi van velem. Még az első hónapjai elején elmagyaráztam neki, hogy velem kell jóban lennie, mivel mi ketten vagyunk mindig együtt az irodában, és ráadásul egymást helyettesítjük. Nem értette meg. Úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy neki a jó munkatársi kapcsolat abból áll, hogy szótlanul egymás mellett dolgozunk nap mint nap.

Ma egy újabb kísérletet teszek: egy hétig nem kezdemények vele beszélgetést. Kíváncsi vagyok, feltűnik-e neki, illetve ő megszólal-e. Vagy csak örülni fog, hogy végre nem tartom fel a beszélhetnékemmel a munkában.

Mindig is szenvedtem attól, hogy a legtöbb ember figyelmetlen, nem hallgatja meg a másikat. Úgy tűnik, hogy figyel rám, aztán a szemén látszik, hogy a gondolatai már máshol járnak. Sokadjára mondok el valamit, és aztán rákérdez, mintha soha el nem hangzott volna.

Szerintem a figyelmetlenség, a másik ember meg nem hallgatása népbetegség. Itt, Budapesten pedig súlyosan elterjedt.

Amikor hozzám mint kineziológushoz valaki eljött, már annak örült, hogy végre meghallgatják, és az előtte ülő ember (én) igyekszik is megérteni, mi zajlik benne, és nem nézi bolondnak. Sok embernek – és nekem is – leginkább az hiányzik (a gyógyuláshoz vezető úton), hogy legyenek olyanok körülötte, akik értően meghallgatják, és nem ítélkeznek felette.

Talán fel kellene adnom egy hirdetést, hogy heti x alkalommal ingyen vagy egy üdítőért meghallgatok egy-egy embert. Legalább hasznos vagyok.

Én pedig lehet, katolikus leszek, és egy héten egyszer beülök gyónni. Úgy tudom, a gyóntató pap meghallgat.