Ma reggel történt az, hogy a nagyon éhes macska nem törődött azzal, hogy kihez-mihez dörgölődzik hozzá, mikor a kajájára várt. Így, miközben a tálkájába tettem a konzerv eledelét, a fejével a kezemhez dörgölődött többször is. Nahát, nahát! Itten már közeledés van!

Tegnap este már odafeküdt a kanapém melletti fotelba, míg én olvastam. Sajnáltam, hogy fel kell keltenem, de megtettem. Mert még kizárom éjjelre a szobámból.

És ma reggel is le kellett “zavarnom” az ágyamról – mert felmászott rá, és lefeküdt a helyemre, míg én a lábrésznél ülve kávéztam -, mert hát a takarómat ki szoktam teríteni szellőzni a görgős székre, amíg megmosakodok.

Tegnap este volt az is, hogy nagy nyávogás közepette becsalogatott a nagyobbik szobájába (ami most az ő törzshelye), és bedönttette velem az ablakot. Szeret oda kiülni, és úgy tűnik, szereti, ha friss levegő jön rá.

Tegnap reggel meg simán felugrott az egyik szekrényem tetejére a szobámba. Ez nem elég neki. Folyton azt skubizza, hogyan tudna feljutni a másik kettőre is.

Lassan megszokjuk egymást. Nekem őt kell megszoknom, hogy bárhol lehet a lakásban, és mivel nagyon félős (még), ezért óvatosan kell közlekednem. És beszélek, hogy legalább tudja, hogy közeledek.