Bank elintézve (hozzáférek a számlámhoz), macska átvéve. Mindkettő könnyen ment, és csak az utóbbival vannak azóta kalandjaim.

Kezdjük azzal, hogy múlt szerdán hazahoztam, a hordózót letettem a szobámba, az egy csokorba rakott macskaholmik mellé. Kinyitottam a hordozó ajtaját, a macska kiugrott, és két pillanat alatt elbújt az íróasztalom alatt. Kicsit később felbátorodva körbejárta a lakást. Már kezdtem örülni, hogy a macskám nem is olyan félénk. Mint később kiderült, csak egy jó, sötét helyet keresett, ahol elbújhatott. Első körben a fürdőszobát választotta ki, a csap alatt, ahová az alomtálcáját terveztem tenni. Ott gubbasztott este félhat környékéig. Akkor óvatosan elétettem a vizes tálkáját, majd a fürdőszoba elé az alomtálcát, és némi száraz eledelt egy tányérban.

Mint kiderült, a macska már éhes volt. Evett, és kimerészkedett egy újabb felderítő útra. Szerintem érezte, hogy a fürdőszoba nem lesz egy tartós búvóhely számára, hiszen felfedeztem, és nem is olyan zárt hely. Túl sokat nem kontaktált velem, csak nyávogott. Később rájöttem, hogy azért, mert éhes.

Az éjszaka nem volt túl nyugalmas – számomra. Jött, ment, majdnem a fejemre mászott, többször hallottam, hogy használja az alomtálcát. Szóval, kezdett berendezkedni. Hajnalban, amikor keltem, még evett, aztán én elmentem futni. Hazaérve nem láttam sehol. Már nem jött elő. Este félhat tájban érkeztem haza (ahogy általában szoktam). A macska sehol. Hívtam, kerestem, nem találtam. Gyanúm szerint a nagyobbik szobájában lehetett (a kisebbik szobájának ajtaját bezártam, nehogy leverje azt a hatalmas tévét). Mivel nem találtam, megijedtem, hogy bebújt a mosógép dobjába, én pedig elindítottam egy mosást. Gyorsan leállítottam. Végtelen percek után megnézhettem, hogy a cica ott sincsen. Egyszer csak látom, hogy a gyerek szobájában feltűnik. Rám nézett, nagyot ásított, és ignorált.

Azon az estén nagyjából ennyit is láttam. Éjjelre kitettem neki száraz eledelt. Annak fogyásából láttam, hogy van, létezik, csak engem kerül – nagy ívben.

Azóta némi képpen javult a helyzet. Már legalább tudom, hol van a dugitanyája (a szoba gazdája egyből kiszúrta). Azt is tudom, hogy valamiért nem bírja azt a tasakos eledelt, amit vettem neki. Már kétszer kihányta. Marad a száraztáp, illetve ma estére sütöttem csirkecombot, és annak a húsát kapta enni. Szerette, de míg a többi kaját megeszi a tányérjában, addig a húsdarabot kiemeli, és a kövön fogyasztja el, illetve elszalad vele. Remélem, benne marad, s nem kell ezt is feltakarítanom.

Valóban éjjeli állat. Sötétedéskor előbújik, s mikor elcsendesedek (elalszok), akkor kezdi az őrjáratát, a macskaéletet.

Ezért is költöztetem ki éjjelre a szobámból a kaparófáját. Azért vicces arra ébredni éjjel, hogy neki áll körmöket csiszolni rajta, illetve játszani a neki vett botos játékkal, ami csörömpöl a laminált padlón. Örülök, hogy így feltalálja magát, ezzel bebizonyítva, hogy egy okos macska, csak mondjuk, ha nappal tenné ezt, amikor itthon sem vagyok, ergo nincs, aki zavarja, jobban örülnék.

Szeret a padon is ülni, ami anno az én kedvenc helyem volt a régi lakásomban. Most is ott hempereg. A társaságomat nem keresi, legfeljebb akkor, ha éhes.

Hogy mikor leszünk barátok, nem tudom. Kivárom.