A héten már én utáltam saját magamat. Minden nap felhúztam magamat valamin. Tudom, tudom, hogy túlságosan is hirtelen csattanok fel, és csendben is dühönghetnék, de szerintem pont ezzel az érzelem kitöréssel eresztem ki a gőzt, és őrzöm meg a mentális egészségemet.

Viszont ez a gyakori “dühöngés” mutatja azt, hogy nem vagyonk rendben lelkileg, és fáradt is vagyok már. Egy hét múlva megint szabadságon leszek egy hétre. Ez talán némi megoldást jelent majd, de tudom, hogy a lakásomban szükséges nagytakarítás mellett a lelkemben is egy nagy rendrakásra szükségeltetik. (Azért az dúrva, hogy random el tudnám bőgni magamat ok nélkül, és olyan dolgok tudnak megkönnyeztetni, amik egyáltalán nem szomorúak vagy meghatóak.)

Tudatosan tudom, hogy el kellene fogadnom, hogy vannak dolgok, amire nincsen hatásom, így azon nem kellene pörögnöm. Ilyen az, hogy az egy hete megrendelt cica-holmikat a futárszolgálat négy nap alatt nem volt képes kiszállítani (mint megtudtam, a futár hiány miatt). Csak ma, szombaton tudták volna. De mivel az irodára rendeltem – hiszen ott tartózkodom reggel 8-tól délután fél ötig, illetve a csomag(ok) nagysága miatt szerintem csomagpontra nehéz lett volna -, így ma felesleges lett volna kivinniük. A reményem az, hogy hétfőn megkapom.

S mivel a cica-holmik nem érkeztek meg tegnapig, így ma nem tudtam elmenni azért a cicáért, amit örökbe fogok fogadni. Hétközben pedig egy nap szabadságot kell kivennem, hogy eljussak a menhelyre.

Szokták mondani, mindennek oka van. Hát, kíváncsi vagyok, hogy ennek mi az.