Hát, kár volt meghízni. Mondhatni 14 éves korom óta nem voltam megelégedve a testemmel, még akkor sem, amikor megkaptam azt, amire mindig is vágytam. De hát, akinek egyszer eltorzul az önképe, aztán nagyon nehezen (vagy soha) nem tudja visszafordítani normálisba.

17 évig tudtam tartani azt az alakot, amivel még jól is néztem ki (még akkor is, ha nem láttam magamat tökéletesnek). Másfél éve valami porszem került a gépezetbe, s azóta csak megállítani tudtam a hízást, de megfordítani nem.

Két és fél hónapja járok heti háromszor a terembe. Élvezem, szeretem csinálni. Egy-egy gyakorlatnál még érzem is a fejlődést, azaz az erősödést. Nincs konkrétabb célom, csak az, hogy izmosabb és formásabb legyek, vagyis a háj alatt legyen valami.

A futással most hadilábon állok. Igyekszem heti háromszor menni, és ha eddig ki is hagytam egy-egy edzést, azt rá tudtam fogni a kánikulára, de két hete már no excuse. Ennek ellenére a hétvégén mind a szombatit, mind a vasárnapit ellógtam. Nem tudom, mitől voltam fáradt, de szombaton délutánig ki sem tudtam kelni az ágyból (este színházba mentem*), és vasárnap is egy remek alvás után csak arra tudtam magamat rávenni, hogy egy nagyot gyalogoljak (bankautomata – vásárlás).

Még rendelem a kaját, és ha lehet, nem eszek édességet. Persze, a rendelt étellel szénhidrát is jut a szervezetembe, bár nem annyi, amit küldenek. És mégis! Nem érzem, nem látom, hogy bármi változott volna rajtam. Sőt! Pénteken készült fotók szembesítettek a valósággal, és őszintén szólva elkeseredtem.

Tudom, sok múlik rajtam, és valószínűleg még tehetnék többet azért, hogy változzon a helyzet, de perpillanat csak arra van lelkierőm, hogy heti háromszor lejárjak edzeni a terembe, illetve fussak ugyanennyit. És egyem a viszonylag egészséges kaját, amit megrendelek.

Amúgy jó lenne kivizsgáltatni magamat, mert a baloldalam a bordáim alatt fura: ha megnyomom, akkor fáj. Ha a józan eszemre hallgatok, akkor orvossal megnézetem, de ugyanakkor megvan bennem a másik véglet: tojok az egészre – minek, kinek éljek?! – a szűkebb családomon kívül senki nem siratna meg, hiszen nincsenek barátaim, nincsen párom, nincsen macskám. Nem hiányoznék senkinek. Túl jól sikerült a begubózásom.

És még nem is sajnálom magamat, csak tudomásul veszem a nyers tényeket. Ez van.

*megnéztem az Isteni végjátékot Alföldi Róbert főszereplésével. Nagyon tetszett, és ez elsősorban Alföldi játékának köszönhető. Egy percig sem éreztem, hogy “színészkedik”. Minden szavát elhittem, azt is, amikor elsírta magát.