Közvetetten megtapasztaltam, milyen úgy elítélve lenni mások által, hogy még meg sem mutathattad nekik a saját verziódat (ahogyan valóban történtek a dolgok).
Ha ez éven nem is volt szervező a gyerekem, de most is ott volt a GT-n, csak más minőségben. Bántotta őt a sok alaptalan támadás és igaztalan vád, még akkor is, ha felemelt fejjel viseli. Leginkább az fáj neki, hogy csak nagyon kevesen akarják tudni a valóságot, a többiek csak elmerülnek a vádaskodás és szidalom mocsarába (kognitív disszonancia).
Mivel én ismerem az ő verzióját (a saját GT-s élményei elmesélésétől kezdve), át tudom érezni, mit élhetnek át azok a diákok, akik évről évre megszervezik (önkéntesen) a gólyatáborokat, belefektetnek több száz óra kemény melót, hogy egy jól szervezett, pikk-pakk lezajló tábort hozzanak össze 350-450 gólyának. (És itt kiemelném a számokat! – melyik felnőttember vállalná, hogy 4 napon keresztül gardíroz ennyi tinédzsert, akik kikerülve a gimiből azt hiszik, hogy övék a világ, bármit megtehetnek?!) Ezek az egyetemisták (másodévestől kezdve) a saját szuper JÓ gólyatáboros élményeik, emlékeik miatt szeretnének hasonló szuper JÓ élményt adni az új gólyáknak. Erre készülnek hónapokon keresztül, tesznek bele temérdek energiát. Már a GT előtt 5-6 nappal csak ezzel foglalkoznak. Memorizálják az információkat az egyetemi karról, a szabályzatot, majd levizsgáznak belőle. Teszik ezt azért, hogy ha a táborban kérdzenek tőlük az új kollégák, akkor tudjanak válaszolni. Már pár nappal előtte felveszik azt az életritmust, ami a táborban is lesz, már elkezdenek egymás között magázódni, ahogy majd a gólyákkal is fognak. Olyan szervezettséggel és odafigyeléssel rendezik meg ezt az eseményt, hogy sok eseményszervező iroda megirigyelhetné.
Fennakadt az emberek azon, hogy nem vihettek be óvszert a táborba a táborozók. Ez így nem volt igaz. Be lehetett vinni mindig is, csak esélyük sem volt, hogy használják, mert a szervezők árgus szemekkel figyelték a kialakult párocskákat, és még időben ellehetetlenítették a folytatást (már csak azzal, hogy megjelentek mellettük).
A szervezők mellett van profi biztonsági szolgálat (ők “motoztak” – azaz megkérték a gólyákat, nyissák ki a táskáikat, stb. A szervezőknek erre joga nincsen, csak a biztonságiaknak.), egy profi egészségügyis (ez éven egy mentőorvos volt), aki ellenőrzi és őrzi a gyógyszereket, és ha valaki rosszul van, nyilván segít rajta.
Nem véletlenül és kib@szásból dobatják ki a romlandó ételt a bejáratnál: nincs hűtő a szobákban, így a nagy melegben egy parizeres szendvics is megromolhat egy nap alatt, és okozhat ételmérgezést. Az egészségügyisnek és a szervezőknek tudniuk kell, hogy csak egy elszigelet esetről van-e szó, vagy számítaniuk kell arra, hogy az egész tábor rottyon lesz; azaz a gólya a saját kajájától lett-e rosszul, vagy a táborban felszolgált étel miatt.
Igyekeznek mindenre gondolni, és minden tábor után elemzik a gólyáktól kapott visszajelzések és a saját tapasztalataik alapján mit kell változtatni, miben javulhatnának.
Temérdek tisztáznivaló van ez ügyben, de tudom, hogy az emberek nagy részének hiába mesélnénk el a teljes sztorit, a kognitív disszonancia miatt ragaszkodnának a saját “remek” verziójukhoz, hisz az táplálja a negatív érzéseiket. Nem véletlenül van ott ez az ország, ahol. Sajnos.