Szerintem nem mostanában lesz az, hogy belekezdek egy komoly fogyókúrába. Értem itt ez alatt, hogy erőt veszek magamon, és nem tolok be ezt-azt, mert érzelmileg nem tudom kezelni a dolgokat.

Lelkileg hol fenn vagyok, hol pedig lenn. A völgymenetes időszakban, bár vannak vidám és nyugodt perceim, sokszor közel vagyok a síráshoz, és legszívesebben ordítanék bele egy párnába (hogy más ne hallja).

Igyekszem tartani a heti 5-6 alkalmas sportolást (futás + erőnléti edzések), hogy legalább a mozgás oldja a bennem levő feszültséget, egyébként pedig sorozatot, filmet nézek, illetve olvasok a szabadidőmben.

Rá akarom venni magamat, hogy valahogyan közösségbe menjek. Első lépésként újra jelentkeztem szavazatszámlálónak. Aztán van olyan gondolatom, hogy folytatásként csatlakozom egy civilszervezethez mint
önkéntes. Hogy valóban megteszem-e, ez erősen kérdőjeles, mert sokszor “nagy a szám“, de a megvalósításkor már nulla a motivációm, és lebeszélem magamat róla.

Szerencsére vannak olyan esetek, amikor a cselekvés mellett döntök, és nem húzódok vissza. Mint ma reggel a buszon az Örs vezér tér felé. Elöl szálltam fel a csuklós buszra, és ott is maradtam, mivel szinte tele volt a busz. Még javában a Jászberényi úton haladtunk, mikor megkopogtatták a vállamat, hogy álljon meg a sofőr, mert az egyik utas rosszul van. Le is húzódott a sofőr, és már akkor én is láttam, hogy egy fiatal lány kapkodja a levegőt az egyik ülésen. Az egyik közelében ülő hölgynek eszébe jutott, hogy ilyen esetekben érdemes egy zacskóba lélegeztetni a ziháló egyént, és előkapott egy szatyrot, és az egész arcára rátette szegény lánynak, akinek szemmel láthatóan pánikrohama volt. Próbáltam mondani, hogy tán elég lenne csak az orrához-szájához tenni a zacskót, mert így jobban be fog pánikolni.

A busz tovább ment a következő megállóig, és ott leparkolt. Az utasok leszálltak, és csak egy radiológus hölgy és én maradtunk a lány mellett, meg természetesen a sofőr. Tudtam, hogy az orron be-szájon ki légzés nyugtatóan, oldóan hathatna, és erre igyekeztem rávenni. Mivel nem igazán ment neki, így csak hagytam, hogy szorítsa a kezemet. A sofőr közben hívott mentőt.

Várakozás közben pörgettem az agyamat, mit is tehetnék még (adtam neki Bachvirág elsősegély cseppet) azon kívül, hogy fogom a kezét. Inkább úgy döntöttem, hogy csendben maradok, és csak a nyugodt jelenlétemmel igyekszem stabil környezetet adni neki. A többiek úgy is kérdezgették.

Aztán megjött a mentő, és a doki határozott fellépése, kérdései és mondatai megtették a hatásukat. Aránylag lenyugodott a lány annyira, hogy át tudott ülni a mentőbe, a busz pedig tovább mehetett az Örs vezér térre.