Csak én találkozok figyelmetlen emberekkel?

Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember meg se hallja, amit a másik mond nekik. Csak úgy tesz, mintha hallotta volna, de fel se fogja, milyen információ jutott el hozzá. Ez igaz arra is, amikor olvasnak.

Egy vendéggel beszélgettem pár napja a munkahelyen (az ő érdeke volt, hogy jól sikerüljön a találkozás). Elmondtam, mióta dolgozok itt, hogy nem találkoztam azokkal az ügyintézőkkel, akik helyére felvettek, stb. Egy fél óra múlva az ürge arról kérdez, hogy hol dolgozik most az egyik korábbi ügyinéző, mit tudok róla. Mondom semmit, hiszen nem találkoztam vele, nem is ismerem. Nem, jött a csodálkozó visszakérdezés, de hiszen én már régen itt dolgozok. “ÉN?” – bazmeg, az előbb mondtam el, hogy tavaly májustól vagyok itt. Csak pislogtam, hogy ezek szerint feleslegesen jártattam a számat az elmúlt fél órában.

Ugyanez az emailes levelezésben. Az értőolvasás az emberek jó részénél már nem szkill. Úgy tűnik, az iskolában nem sikerült elsajátítaniuk. Rengeteg időm meg el azzal, hogy többször ismétlem magamat: ugyanazt írom le vagy akár mondom el telefonban, amit már korábban egyszer, érthetően és szájbarágósan leírtam. Fogalmazni még tudok, és mivel tíz ujjal gépelek, még a legnagyobb sietségben is szánok arra időt, hogy elmagyarázzam, amit el kell, átadjam az információt.

Aki olvassa az írásaimat, szerintem, elismeri, hogy érthető vagyok. Lehet, hogy szóban nem, de így igen.

És maradjak kedves és udvarias és türelmes, miután az istentudjahanyadik baromsággal találkozok. Őszintén szólva már el-eljön az a pont, amikor egyetlen emailt sem akarok olvasni.

Már a harmadik hétvége érkezik úgy el, hogy mosott rongyként várom a péntek estét. Ma még csak negyed 11 van, de a tegnapi nap és a ma reggeli, “ennyire nem lehet figyelmetlen” kontakt ember után az agyam és az energiaszintem lenullázódott. Nem csoda, ha hétvégén embert sem akarok látni, max. a laptopom képernyőjén a színészeket az éppen nézett sorozatban.