Még csak az év harmadik hetét gyűröm, de már elegem van belőle. Be akarok húzódni egy sarokba, és csak szüttyögni akarok, azaz sajnálni akarom magamat.

Fáradt vagyok a sok apró és nagyobb hülyeségek megoldása miatt, unom már tartani a hátamat más szarságáért. Már szinte üdítő, ha a saját hibámért kell bocsánatot kérni. Legalább azért tudom vállalni teljes mellszélességben a felelősséget.

Azon rettegek, hogy valamit elfelejtek, nem veszek észre a non-stop tűzoltásban. Hálás vagyok, ha külön emlékeztetnek valamire, újra rákérdeznek, így legalább az biztosan el lesz intézve.

Ma reggel is szívszélhűdést kaptam, mert azt hittem, hogy egy szállítmányt nem rendeltem meg az egyik vevő részére múlt decemberben, pedig január végén már szállítania kellene a gyártónak. Mivel a táblázatomba nem írtam fel a rendelésszámot, úgy vettem, hogy az bizony nincs is. Őrült gyorsasággal készítettem egy rendelést, aztán pár óra múlva kiderült, hogy nem követtem el hibát, csak azzal, hogy a táblázatomba a kiküldött rendelés számát nem rögzítettem. Az már egy másik sztori, hogy a beszállító legalább 3 héttel csúszik az ultra sürgős szállítmánnyal.

Úgyhogy, telcsi van a hócipellőm.