Még adós vagyok magamnak – írásban – egy évértékelővel. Gondolatban már megtettem az év utolsó napján, de még arra nem szántam energiát, hogy egy bejegyzésben is megfogalmazzam.

Ha csak az érzéseimet nézem, akkor őszintén szólva nem nézek vissza 2023-ra örömtelien és boldogan. Bár súlyos dolgok nem történtek velem, s ha igen, akkor is jót tett velem, még sem zártam vidáman az évet.

Megszenvedtem az év elejét, és ugyan kitessékeltek az előző munkahelyről, az inkább felszabadító volt, mint tragédia. Nyilván maga az elbocsátás sértette az önérzetemet és arcon csapott, de már akkor tudatában voltam, hogy ez nekem jó lesz. Hiszen nincs több gyomorgörcssel való munkába menetel, idegesség, hogy vajon éppen mit rontok el, mit csinálok szarul egyesek szerint. Kezdhetek új lappal és új eséllyel, hogy végre találok egy helyet, ahol megbecsülnek, és jól végezhetem a munkámat.

És így is lett. A jelenlegi munkahelyemen továbbra is jól érzem magamat, és igyekszem teljesen betanulni (bár mostanában már csak a “tudatlanságból”* és információ hiányból elkövetett hibáimon keresztül).

A másik jó dolog, ami a múlt évben történt velem, az a török út volt. Leszűkítve magára csak az útra. Ha nem Anyuval vagyok, egész jól éreztem volna magamat.

Más heppinesz is történt, természetesen, de azok apróságok voltak, a mindennapok részei.

Hogy mi nem tett igazán boldoggá és kerekítette az életemet 2023-ban? Hát, csupán csak két dologról volt és van szó. Az egyik az országban és a világban zajlott és zajló események, tendenciák. Elszomorít, reménytelenséget kelt bennem, és nem sok jóra számítok hosszútávon, ha ez így marad. A másik az anyámmal kapcsolatos: nem bírom elviselni (elfogadni) őt. Ezen akarok változtatni, és fogok is. Ez 2024 első és – egyelőre még – a legfőbb projektje részemről.

Hm. Furcsa ez az évkezdet. Visszatekintve az elmúlt időszakra, évekre nem rémlik, hogy ennyire reménytelenül kezdtem volna egy újévet. Nem várok ettől az évtől semmit, és terveim se nagyon vannak. A lelkesedés minimális bennem bármi iránt is. Megszoktam, hogy mindig van valami nagyobb célom, tervem, de most semmi. Egyszerűen csak vagyok, elvagyok, csinálom a dolgaimat. Hogy ebből mi fog kikerekedni, majd meglátom. Hát, akkor buék!

*tudatlanság: arra gondolok itt, hogy nem tudom, hogy mit kellene tudnom, így nem tudom megkérdezni sem azelőtt, mielőtt elkövetném a hibát.