Tegnap fura nap volt.

Kezdődött azzal, hogy az első emailek egyikében a kontakt Ildikónak hívott. Aztán gyorsan exkuzálta magát, a kora reggeli (9 óra) időpontra hivatkozott.

Intéztem az intéznivalókat, bár délelőtt inkább csak tettem-vettem, tébláboltam. Valahogy ebéd után beindultak a dolgok, és kettőt pislogtam, már fél három volt, mikor is egy vevőtől érkezett egy email, ami azzal kezdődött: Kedves Ildikó!

Hm, ez már nem lehet véletlen. Ketten, egymástól függetlenül is Ildikónak neveztek ugyanazon a napon. Voltam már Edit, amit megértettem, mert ha gyorsan bemutatkozok, a keresztnevem Editnek is hangozhat. (Azóta lassan, tagoltam mondom ki a teljes nevemet.) De írásban általában sikerült eltalálni, hogyan is hívnak. Ugyan volt már az, hogy egy-egy külföldi kontakt a vezetéknevemen szólított nem téve elé sem a Ms-t, a Mrs-t, mintha az lenne a szerinte a keresztnevem, de ezen egy idő után túltettem magamat.

Délután negyed ötig folyamatosan dolgoztam, amit nem bántam, mert így gyorsan telt az idő.

Fél ötre beszéltem meg a volt kollégámmal, hogy lenn vár majd autóval, hogy hazavisz, ahol pedig odaadom neki a mézet, amit korábban megrendelt. Kicsit tartottam a találkozótól, mert az utóbbi időben erősen célozgatott arra, hogy több is lehetne közöttünk. Bármennyire is igyekeztem a virtuális és a tényleges 5 lépés távolságot tartani, és egyértelműen jelezni, hogy én nem akarok többet, valahogy ez nem világos neki.

Sajnos, tegnap délután sem adta fel. Az autóban próbálta az arcomat, hajamat simogatni, a kezemet megfogni, megölelni. Nem győztem eltolni magamtól, és szóban is kifejezni a “nem”-et. Előbb-utóbb csak hazaértünk. Gyorsan kezébe nyomtam a mézet, majd kitessékeltem a lakásból. Ugyan balga módon még megkértem, hogy vigyen el a DM-be, mert neki útba esik hazafelé. Szerencsére autóval nincs messze, de mikor gyorsan távozni akartam az autóból, nem úsztam a két arcra puszit (ő középre is akart volna), és kiszállva még a fenekemet is megfogta. Hangosan rászóltam, hogy ne fogdosson.

Dühös voltam. Meg csalódott. Szégyelltem magamat, és megalázottságot éreztem.

Nem bátorítottam semmivel. Igyekeztem barátként viszonyulni hozzá. Többször kifejeztem azt, hogy nekem nem tetszik, ha hozzám ér, szóban is és mozdulattal is. Úgy tűnik, ebből nem értett.

És az is úgy tűnik, rá lettem kényszerítve arra, hogy tisztán és érthetően elmondjam majd neki legközelebb, hogy akkor leszek hajlandó vele találkozni (méz-biznisz miatt), ha csak egy barátként vagy egy jó ismerőseként kezel.

Muszáj kiállni magamért. Eddig ritkán tettem. Inkább próbáltam csendesen megoldani a kényelmetlen helyzetet. Vagy úgy tettem, mintha meg sem történt volna. Csak csöndesen éreztem magamat sz@rul, abuzálva.