Ahogy számítottam rá, valóban el vagyok havazva a melóhelyen: van munka, intézni való bőven, emellett még az új kolléganőt is barátkoztatom a munkával, legalábbis azon részével, ami egyezik a területeinken.

Azt gondoltam, hogy lesz még több időm a betanításra, de ma eddig annyi melóm volt, illetve még munkaalkalmasságira is el kellett menni, hogy ez kiesett. Szerintem holnap sem fog menni, lévén, hogy péntektől már szabin vagyok, így mindent előre meg kell csinálnom, amit tudok. Amit nem, az meg majd lóg a levegőben, amíg visszajövök. Mert ugyanis normális helyettesítésem nem lesz egy darabig. Az osztrák kollégák is csak tüzet oltanak majd – legjobb esetben.

A fogyókúrámnak semmi értelme, hiszen egy dekát sem fogytam. És amíg a bringán pörgetés helyett ellenállással emelem a pulzusomat, inkább vastagodik a combom, nem pedig karcsúsodik. Ja, és persze a hátsóm a plusz zsírlerakódás mellett izmosodott is valószínűleg, hiszen az összes erősítő edzésemben van felhúzás vagy olyan egyéb gyakorlat, ami a farizmokra is hat. És természetesen súlyokkal csinálom, nem pedig a levegőt emelgetem gyakorlatok közben.

Ugyan otthon nem vagyok elhavazva sok-sok teendővel, csak az alap házimunkák, de mivel úgy megyek haza, hogy csak pihenésre és a fejemből kibámulásra vágyok, eszembe sem jut blogot írni. Így most itt, a munkahelyen szorítok időt az írásra.

Szóval, otthon még az sem jut nagyon eszembe, hogy a nagy útra készüljek. Arra ott lesz a péntek és a szombat. Nyilván a vasárnap a finish-t jelenti. Valami ebéd készítést, meg Anyuért való elautózást a vasútállomásra, meg aztán a reptérre való eljutást (autóval elvisz a fiatalabbik gyermek remélve, hogy utána egy hétre lenyúlhatja a járművet). Mondanám, hogy utána a pihenés jön egy hétig, de inkább csak kikapcsolódás lesz, hiszen ez egy körút, nem a tengerparton való ücsörgés. Hát, ilyen ez!