Augusztust úgy zártam le, hogy az utolsó napján déltől már fájt a torkom. Az utóbbi pár évből kiindulva arra számítottam, hogy most is simán megúszom egy-két kellemetlen éjszakával, és felületes náthával.

Hogy ez valóban így legyen, csak annyit tettem, hogy dupla adag D3-vitaminnal tömtem magamat 3 napig, még csütörtök este egy korty wisky-vel (kisebbiké) leégettem a torkomat, pénteken nem edzettem, és ennyi.

Mára már csak csekély orrfúvás maradt.

Ugyan még hétvégén próbáltam magamnak eljátszani, hogy “olyan beteg vagyok, hogy még edzeni (görgőzni) sincs erőm”, de nem ment, mert nem voltam olyan beteg. Így ment minden a menetrend szerint, ahogy szoktam hétvégente.

Hétfőn sikerült magamnak egy újabb pihenőnapot kieszközölni azzal, hogy elfelejtettem visszaállítani az ébresztőt a szokásos 4 órára, így egy perccel 5 óra előtt riadtam magamtól fel, hogy valami nem stimmel, nem lehet ilyen hosszú egy munkanapos éjszaka. Úgyhogy átaludtam az edzésre szánt egy órát. Aznap pedig olyan sűrű volt a melóban, hogy este már a búbánatnak sem volt kedve bármiféle edzést csinálni. Na, emiatt szeretem már reggel kipipálni a sportot!

Tegnap görgőzés, ma homokzsákos buli volt. Holnap pedig egy félórás futás. Bizony, ez lesz a próba. Aztán meglátom, hogy a lábam, ami még mindig fájdogál, bírja-e a kiképzést.

Amúgy meg fura lesz újra futni.