Na, az már elég furcsa, hogy egy félórán belül két telefonhívást is kapok egy-egy anyukától, hogy hozná a gyerekét hozzám oldásra. Furi, ha abba a kontextusba helyezem a hívásokat, hogy tavaly tavasz óta egyetlen megkeresést sem kaptam bejelentkezés céljából.

Igaz, a csenden nem csodálkoztam, hiszen lefoglalt teljességgel az új munkahelyre való beilleszkedés, utána pedig a saját stresszelésem. Hogyan is tudok úgy segíteni bárkinek is, ha én nem vagyok viszonylagos egyensúlyban. Most, hogy helyre kerülnek bennem a dolgok, érzek talajt a talpaim alatt, már az égiek szerint is képes vagyok arra, hogy más embernek segítsek. Történetesen egy kamasznak és egy kisgyereknek (vagy esetleg az anyukájának – majd ez kiderül).

A héten a sport tekintetében (is) könnyebb hetem volt. Az erősítést hétfőn kihagytam, mert múlt vasárnap csak erősen alacsony lángon tudtam teljesíteni az 1:50-re kiírt edzést. Még a szokásos 145 bmp-et se bírtam kicsiholni magamból, pedig az eddig mindig ment. Szóval, hétfőn tényleg pihenőt tartottam. Keddtől már ment a móka, bár még éreztem a lábaimon, hogy nem az igaziak. Pénteken már úgy készültem, hogy a munkahelyi edzőteremben kezdtem a napot. Mivel heti két erősítő edzésem van, így teljes testre tervezem az edzéseimet. A lábaimat óvatosan terhelem, pedig szeretnék már egy igazi lábedzést tartani, hogy utána úgy zsiborogjanak, ahogyan a felsőtestem, karjaim is tették péntek délelőtt. De tartalékoltam a szombati futóedzésre, amikor is vannak gyorsan megfutandó szakaszok is.

Nos, ez szépen nem jött össze. Mármint a szombati futás. Éjjel nagyon jól aludtam. A szokásom szerint keltem pisilni, s már akkor éreztem, hogy némi szédülés kíséri a wc-re menésemet. Mivel komolyabb dolog nem történt, a visszafekvésem után pillanatok alatt elaludtam, ezért nem igazán foglalkoztam vele. Reggel szépen ébredtem, és még hason fektemben nyúltam a mellkaspántért és jeladóért, hogy megcsináljam az ortosztatikus tesztet. Eddig minden oké volt. Viszont a teszthez és ahhoz, hogy felcsatoljam a mellkaspántot, a hátamra fordultam. Ezzel a megfordulással megszédültem, a hányinger is elkapott. A tesztet sem tudtam megcsinálni, mert fel kellett ülnöm, úgy csillapodott a rosszullét. A fejem sem tudtam megmozdítani, mert rögtön fordult a világ. Úgy ültem az ágy szélén, érezvén, hogy kiül a testemen a hidegverejték, s vártam a “csodát”. Végiggondoltam közben, hogy merre fussak (a közelebbi konyhába vagy a wc-re), ha a gyomrom tartalma kikívánkozik.

Ültem, ültem. Mikor úgy nagyjából rendeződtem, beindítottam a filteres kávéfőzőt, hogy legalább kávém legyen, hátha az segít. Majd elővettem a vérnyomásmérőt, mert szerettem volna tudni, hogy ezt a rosszullétet az alacsony vagy esetleg a magas vérnyomás okozza-e. Még a hosszú kávé előtt megmértem. Normál vérnyomás mellett (116/69, ha jól emlékszem) egy igen alacsony pulzust, 44 bpm-et mutatott a gép. Na, ez még esetemben is elég alacsony, bár amúgy sem verdesi a plafont a nyugalmi pulzusom (47-56 bpm az elmúlt években). Szóval, pár perc szünet után újra mértem. Csak egy ütéssel lett több. Hogy ez okozta-e a szédülést, nem tudom.* Volt már ilyen rosszullétem az elmúlt pár évben, de azok általában napközben jelentkeztek. Volt enyhébb tünetű, volt súlyosabb is. Most az bosszantott, hogy elcseszte a szombatomat, ami a sportot jelenti. Ugyan két-három óra múlva már a boltba is simán legyalogoltam, és vissza, haza a hátamon a több kilós hátizsákkal, de arra cseppnyi indíttatást sem éreztem, hogy megcsináljam a futóedzésemet, vagy a szeles, napos időben egy órát is gyalogoljak mozgás gyanánt. A boltos akcióval ki is pipáltam a dolgot. Főztem, mert megígértem a kisebbik gyermekemnek, hogy készítek elvitelre kaját neki, s közben bicikliversenyt néztem, majd sorozatot és filmet.

Lefekvéskor pedig drukkoltam, hogy reggel úgy ébredjek, minden rendben van a fejemben, szervezetemben. Egy jó alvás után valóban így is történt. S mivel most az április végi félmaratonos verseny miatt szoknom kell az elviekben leendő versenypulzust, így elővettem a szombati edzést, és azt csináltam meg. Itthon pedig sült a sütőben az oldalas, és puhult a fedő alatt a rizs.

A futás jól ment. Ugyan még mindig nem én vagyok a leggyorsabb a vidéken, de talán a következő pár hétben egy picit gyorsulok. Talán sikerül még fogyni is. Vagy így maradok, és elfogadom, hogy én már 2 órán belül félmaratot ezen életemben nem futok. Csak egészséges legyek! Mert az mindennek alapja.

*Egy dolgora tippelek, ami miatt eljöhet a szédülés: zéró kóla ivása. Úgy tűnik, a szervezetem nem tolerálja, ha egy héten többet iszok fél liternél (amit általában két napig iszok)