Sűrű volt a múlt hét. Szerda reggel levittem az autót a szervizbe, ahogy az előtt héten lebeszéltem, majd nagy vígan hazabaktattam dolgozni. Aznap home office-ban voltam. Másnap már újra be kellett mennem az irodába.
Délben hívott a szerelő, hogy ez és ez, amit javítani, kicserélni, megszerelni kell, és összesen kb. 225 ezer Ft lesz. Számítottam erre az összegre, így nem hatott meg, viszont az igen, hogy pár perces egymás mellett elbeszélés után világosított fel a szerelő, hogy aznap ne is számítsak már az autóra, mivel az ABS-t kell felújítani, és hibás fékrendszerrel nem engednek ki az útra, ergó nincs olyan, hogy majd x nap múlva visszaviszem, hogy akkor javítsák meg. Majd másnap mehetek érte.
Upsz! Akkor kénytelen leszek vagy tömegközlekedni vagy bringázni, hogy munkába jussak. Osztottam-szoroztam, s bár az utóbbihoz nagyobb kedvem lett volna, de délután a szervízbe több időt igényelt volna eljutnom a munkaidőm rovására, illetve a szétszedett biciklit paszírozhattam volna be a kicsiny autómba. Így maradt a buszozás.
Reggel korán indultam, és így még elég hangulatos is volt. A buszon a félig alvó emberek, a sötét utcák, csend, nyugalom. Jó volt a város ezen oldalát is látni, bár hajnali futóként ismerem, milyenek az ébredező utcák. A munkahelyen is élveztem, hogy alig vagyunk az irodaházban. Szívesen kezdenék ilyen korán, ha tudnám, hogy hamarabb leléphetek.
Három óra előtt pedig – uzsgyi! – rohantam is a buszmegállóba, hogy időben a szervizbe érjek. Simán eljutottam, csak egy kis fennakadás volt az Örs vezér téri buszállomáson, ahol pont a Fehár útra vezető kijáratban robbant le egy frissiben kiálló autóbusz. Hogy az az autóbusz, amelyben én is utaztam (volna), folytathassa útját – nem mellesleg a kanyarba ragadt, így ő is a dugót növelte -, a sofőrnek meg kellett mutatnia, mennyire tud egy csuklósbusszal kanyarban tolatni úgy, hogy a háta mögött az állásban indulásra váró busz bal elejét ne gyűrje meg. Gyanítom, beleizzadt, de megoldotta.
A szervizben minden simán ment. Fizettem, lebeszéltem a műszaki vizsga időpontját (ma reggel), és szépen hazaautóztam. Úgy tűnik, vannak olyan szakmunkák, amelyek akkor is működnek, ha van pénze az embernek. Mert már ugye manapság hiába lobogtatja a pénzt az ember, nincs, aki megcsinálja a melót, vagy nagyon nehéz ráakadni, és akkor se biztos, hogy elégedett lesz a munkájával.
Legalább az autószerelő biznisz még működik…
Pénteken olyan voltam, mit akinek a fejére ültek. Ugyan ki akartam menni felvonulni a diákokkal, de őszintén szólva csak arra vágytam, hogy olvassak vagy filmet nézzek egész délután, este. Hát így nem mentem “tüntikézni”.
Szombaton korán keltem, még leugrottam a tescoba Apunak egy könyvért szülinapjára, némi elemózsiáért, majd utaztunk is a szüleimhez. Vidéki szombat sok, finom kajával, gyönyörű őszi idővel. Az udvaron tartózkodást, a teraszos ebédelést és henyélést az torpedózza meg ilyenkor minden évben, hogy a harlekinkaticák repdesnek ránk és mindenhova, és ha olyanjuk van, még csípnek is. Anyu pár nap küzdelem után (hogy leporszívózza a bejárati ajtót napi kétszer először kívül, majd belül) már látni sem bírja őket. Így maradtunk leginkább benn, a házban.
Mielőtt hazafelé autóztunk volna, egy kanyarral elmentünk a kölykök apjához beköszönni, illetve a nagyobbikat otthagyni. Én a párjával beszélgettem, a gyerekek hűtőt cipeltek be a házba. Aztán irány a főváros. Fura, hogy már sötétben érkezünk haza… Pedig már 50 éve tapasztalom a nappalok rövidülését és hosszabbodását.
Vasárnap egy hét pihenő után elindultam az egyik közeli kiserdőbe futni, majd némi takarítást és főzést eszközöltem. Délután már csak lógattam a lábamat (némi lelkiismeret furdalással, hogy nem odakinn a szép őszi időben csavargok).
Ami a lelkivilágomat illeti, hol úgy gondolom, hogy magam erejéből is helyre teszem azt, ami piszkál engem, hol pedig úgy, hogy ideje segítségért folyamodnom. Az utóbbi azért lenne biztosan célravezető, mert így feloldásra kerülnek a bennem lévő negatív érzések, míg az önerő félrevihet: azt hiszem, hogy helyre rántom magamat, s közben csak elnyomom az érzéseimet.
Valahogy döntenem kell, mert jobban szeretek kisimult lélekkel létezni a világban.
Ami pedig az edzéseket illeti. Tegnap már lenyomtam egy remek TRX-edzést alkalmazva izometrikus gyakorlatokat is.
Ma pedig elindultam a szokott időben futni. 6 C fokban ácsorogtam egy jó öt percet próbálva az órámat jobb belátásra bírni, hogy ne a csuklómon akarja a pulzusomat mérni, hanem a mellkaspánton lévő jeladón keresztül. Megunva a hiábavaló kisérletezést, elindultam csuklón mérős változattal. 3 perc futás után rápillantva az órára észleltem, hogy az kikapcsolt, és csak az időt mutatja. Anyád! – gondoltam, majd hazakocogtam. Most csináltam egy gyári újraindítást, és délután pedig megcsinálom az edzést. A reggelembe már nem fér bele, mert viszem az autót a szervizbe, aztán meg rohanok haza dolgozni….