Újabb hét telt el. Semmi különös nem történt, és mégis.

Már szerdán kerékpárral akartam munkába menni, de a reggeli futásomkor nyakamba szakadt egy zápor, és bár a tervezett indulásomkor már nem esett vagy csak csepergett, a kényelmesebb és tisztább módot választottam az utazásnak. Maradt az autó. Így jártam csütörtökön is.

S bár pénteken nem akartam leterhelni még egy plusz “edzéssel” az erősítő mellett, mivel szombatra terveztem a hosszabb és terepes futásomat, de biciklivel indultam munkába, és kora délután haza. Most már egy egész kerekezhető és biztonságos útvonalon. Kb. 13 km oda és vissza, és 50-55 perc attól függően, hogy mennyit kell várni a piros lámpánál.

Szombat reggel masszív és kitartó esőre ébredtem. Lélekben sóhajtottam egy jó nagyot, hogy “hello, Murphy!”, végül aztán ragaszkodva a tervemhez, hogy már pedig én a Pilisben fogok futni egy 2 óra 20 percet a délelőtt folyamán akár esik, akár nem. Szépen összekészültem, felautóztam Pilisszentlászló-hegytetőre, és onnan nekivágtam a Prédikálószék felé. Akkor éppen nem esett, utána meg már nem tudtam eldönteni, mert a fák lombjai szépen eltitkolták előlem. Ködös, párás, misztikus hangulatú erdőben és úton felkapaszkodtam, futottam, sétáltam a célomig, ahol a gyönyörű kilátás helyett, amiről oly sok fotó és elbeszélés szól, sűrű ködre láthattam rá. Ezen jót röhögtem magamban, és bár egy picinykét bosszankodtam, maradtam a humoros oldalánál. Nemcsak én koppantam nagyot, hanem egy kisebb túrázó csoport is, akik a kilátó tetején és alatt várták a csodát: feloszlik a pára, és láthatják azt, amiért kb. 250 km-t utaztak. Mint kiderült, abból a városból, ahonnan én is lassan két éve elköltöztem. Ja, kicsi a világ!

Sokat nem időztem a kilátónál, mivel futónak voltam öltözve, le is voltam izzadva, meg hát időre vissza kellett érnem. Úgyhogy sarkon fordultam, és ugyanazon az úton visszafutottam az autóig. Bár kinéztem egy alternatív visszavezető utat, de inkább most biztosra mentem.

Hamar leértem Pilisszentlászlóra, és leérve a turistaútról pont a vendéglő előtt kötöttem ki, ahol ebédelni terveztem. Na, ezt sem kell már keresnem, tudom, hova kell visszajönnöm. Még visszafutva az autóig befejeztem az edzésemet, ott macskamosdással nagyjából rendbe szedtem magamat, átöltöztem, majd visszagyalogoltam a Kis rigóig. Jó sok pénzért megebédeltem (a kacsacomb kissé szárazra sikerült, de nem reklamáltam), de legalább a pincérek nagyon udvariasak és kedvesek voltak.

Még volt időm bőven a délutáni programomig, így szétnéztem egy kicsit a faluban. Már lassan kisütött a nap is. A kisboltban vettem egy tábla töltött étcsokit, mert édességre vágytam, s bár durván édesnek találtam, a felét még is eltüntettem. Lassan visszabaktattam az autóig, majd tovább gyalogoltam Pap-rétig. Ott volt ugyanis az a frissítőpont, ahová pár hete önkéntes segítőnek jelentkeztem.

Először nem értettem (de a többi, kezdő segítő sem), miért leszünk ennyien, hiszen csak egy távon futnak azon délután. No, igen, de viszonylag “rövid” táv lesz (29 km), és ott kevésbé oszlik el a futók tömege. Így az elöl futók gyér szakasza után a frissítőpontra szinte egyszerre esik be a többi versenyző, akik nagy része siet, és azonnal kell minden. Persze voltak, akik kevésbé rohantak tovább, szinte leálltak “kávézni” egyet.

Mi, segítők csak kérdezgettük, kinek mire van szüksége, mit szeretne, mit töltsünk a poharába, kulacsába, stb. Pillanatok alatt eltelt az a két óra, amíg a pont nyitva volt a futók számára. Egyáltalán nem volt megterhelő az a pörgés, még szívesen csináltam volna tovább. Jó érzés volt a pult másik oldalán állni, és segíteni, kiszolgálni a futókat. Ha tehetem, menni fogok máskor is, mert nagyon pozitív élmény volt. Megértem, miért vállalkoznak önként és bérmentve (jó, kaptunk crew feliratú pólót, háti szatyrot, karszalagot és csősálat) emberek segítőnek egy-egy futóversenyre.

Összepakoltunk, majd visszagyalogoltunk az autóinkhoz. Én még egy lányt levittem a skanzeni pontig. Még beugrottam az aldiba bevásárolni, aztán tényleg hazaértem. Úgy tettem-vettem, pakolgattam itthon aznap este, hogy az egy sikeres nap volt, és örültem, hogy nem voltam papírkutya, és az esős idő ellenére a futást is megcsináltam.