Talán álmodtam éppen, talán csak az alvás mély kómájába szűrődött be a mobilom által játszott zene, ami engem igyekezett ébreszteni.

Még félig aludtam, mikor kipattanva az ágyból az ébresztőt kikapcsoltam. Kóvályogtam a szobámba, hogy akkor most mi is van. Az évek alatt belém rögzült mozdulatok működtek: lámpát kapcsoltam, a kávéfőzőt beindítottam, mobilnetet visszaadtam a telefonnak és leültem, vártam a kávét.

Felébredni akkor kezdtem már, mikor lefele trappoltam nem túl lelkesen (bár igyekeztem magamat motiválni – erősen) a lépcsőházban, hogy fussak. Bár megnéztem, milyen idő van odakinn, de leginkább a hőmérséklet érdekelt. Az az előrejelzés, hogy hamarosan esni fog, nagyon nem lépte át az ingerküszöbömet, mivel éppen nem zuhogott odakinn.

Én kiléptem az utcára, az eső meg elkezdett esni. Először csak egy-egy cseppel jelezte, hogy hamarosan vizes lesz minden. Én is.

A csepegésből lett egy kiadósabb zápor, majd a futásom 73 perce alatt átfordult kényelmes esőbe.

Mivel nem volt rajtam az esőálló sildes sapkám, se a mellényem, így eleinte nem voltam túl boldog, hogy hideg eső áztatja a fejemet, hajamat. Ezen húsz perc múlva, mire teljesen bemelegedtem, túllendültem, csak azon járt utána az agyam, hogy a kért pulzusszinteket tartsam. Ugyan az olykor szembe fújó hideg szélnek nem örültem, de szerencsére ezen szakaszokból kevesebb volt.

Egyszerre fejeztük be az esővel: én a futást, ő az esést.

Jó kis kaland volt, így biztosan felébredtem. Remélem, a meleg zuhannyal kompenzáltam a kinti hideg vizet.