Meg is volt az első állásinterjú az egyik céggel, amihez kedden este jelentkeztem egy beszerzői állásra.

Szeretném, ha kiválasztanának, és tudom, nagy meló lesz bedolgoznom magamat, és napi kétszer sok időt utazni oda és vissza. De egyelőre megéri. Jövő hét közepén kiderül, felvesznek-e.

Ha nem sikerül, felhívom a volt főnökömet, és megkérdezem, újra alkalmaznának-e. Annak is örülnék.

Nem tudom, mikor tudok új munkahelyre átmenni, de már az a tudat, hogy van rá lehetőségem (nem köt semmi ide), felszabadító. Megcsinálom azt a munkát, amit rám bíznak, azzal a gondolattal, hogy pár hét, hónap múlva már kénytelen lesz más csinálni, mert én elbúcsúzok hamarosan.

Legyen így!

Közben pedig figyelem a testemet. Talán szombaton vagy vasárnap reggel vettem észre, hirtelen rápillantva a bal kézfejemre, hogy mintha enyhén ödémás lenne a csuklóm, és kevésbé látszik ki a csontom. Ez után, mikor hengerezni akartam a vádlijaimat, tűnt fel, hogy a bokáim vastagabbak, lábfejeim sem oly szikárak, mint szoktak lenni.

Azóta szinte minden ízületem ödémásabb, már reggel ébredéskor, és a derekamat is néha érzem.

Nem tudom, mire vélni, hiszen kisebb panaszok mellett soha semmi gondom nem volt az ízületeimmel. És egyszerre szinte mindegyik duzzadt, enyhén érzékeny. Egy pozitívum: nem fájnak. Csak néha fáradtak.

Arra gondolok, hogy két hete átrohant rajtam éppen csak észleltetve magát a vírus valamelyik változata (éjjel volt magasabb a pulzusom a szokásosnál 10 ütéssel, majd rám tört két-három napig a fáradtság), és ennek utóhatását érzem most.

Bízom abban, hogy semmi komoly, és pár nap múlva el is felejtem az egészet.

Legyen így!