Mi kell ahhoz, hogy egy óra alatt két nagy céghez is beadjam a jelentkezésemet egy-egy állásra?

Az, hogy a munkaidő lejárta előtt pár perccel kapjak egy orrba csapós letolást a főnökeimtől olyas miért, amiről nem is tudtam, hogy meg kellett volna tennem.

Persze, persze, törekszem én azon rezgésszint elérésére, ahol már gondolatot is tudok olvasni, illetve a jövőbe látok, vagy valami intuíció által megérzem, mi is lenne a feladatom, de ezt még nem értem el. Így muszáj kapnom valami információt szóban vagy írásban a teendőimról.

Még a kezdetek kezdetén proaktívan írtam e-mailt olyas valakinek, akinek most is kellett volna, és akkor kaptam egy letolást, hogy ezt én nem tehetem csak úgy meg. Azóta meg sem merek mozdulni. Hát, most pont azért kaptam a csúnya nézést, mert nem voltam proaktív (abban, amiről nem is tudtam, hogy kellene).

Persze, persze érdekel a pénz, de sötétben tapogatózva haladni és célt érni úgy, hogy közben még beléd is rúgnak segítség és útmutatás helyett, az nem pálya nekem. Ennyire nem vagyok mazochista.

Inkább elmegyek egy kevesebbet fizető helyre, de legalább tudom majd, mit kell csinálnom, mert elmondják, betanítják, és utána jön csak az elvárás. Mert ugye jobb helyen így van, ha azt akarják, hogy a munkaerő jól dolgozzon.

Vágyom vissza a kereskedelembe, legyen az értékesítés vagy beszerzés. Az az én terepem, ha már irodai munkáról van szó.