kellene pár kilót fogyni, mert jön a tavasz, és jó lenne, ha fel tudnám venni a térdnadrágomat, s majd nyári meleg érkeztével a rövidebb nadrágjaimat. (Ezért praktikusak a bő ruhák. Azok néhány kiló ingadozáskor is simán hordhatóak.)
erőt és bátorságot gyűjtök, hogy belekezdjek a lehetséges új munkahelyekre való jelentkezésbe.
múlt hétvégén az M3-ason Miskolc felé haladva láttam a Tátra hegység fehér láncolatát, olyan tiszta volt a horizont. Amiatt nem tudtam jól megbámulni, mert én vezettem. A fotózást is megkíséreltem volna, bár gyanítom, a készült fotón alig lehetett volna látni a távoli hegyeket.
most már a nagyobbiknak is van ágya, így jó szándékom jeléül kitakarítom a szekrényeket, pakolható bútorokat, hogy bátran pakolhassák tele őket a gyermekeim. Valamikor. Egyszer.
a héten valahogy nagyon várom már a hétvégét. Pedig ma délután takarítani akarok. Valahogy jólesik otthon lenni.
Apropó, otthon! Ha már annyira annyian kérdezgetik, otthon érzem-e már magamat a lakásban! Ma reggel a fürdőszobából kijövet villant be ez az otthon-kérdés válasza. Idő kell hozzá. 15 hónapból 8 hónapig két laki életet éltem. Volt a régi lakásom, ami az igazi otthonom volt, és volt az albérlet, ahol valóban léteztem. Majd a maradék 7 hónapra csak az albérlet maradt, ahol tényleg jól éreztem magamat, viszont tudtam, nem az én tényleges otthonom. Ezt a 15 hónapot nem egyszerű áthidalni egy-két hónap alatt, amiből másfél hónap arról szólt, hogy a lakást lakhatóvá tegyem. Ezért is szoktam magamat emlékeztetni – akár fennhangon is: ez az én lakásom, itt fogok élni még 10-15 évet.