Szeretek podcastokat hallgatni futás közben. Nem feltétlenül figyelek oda minden egyes szóra, de ha nagyon érdekes a beszélgetés, és az én gondolataim sem kalandoznak el, elég sok információt tudok magamba szívni. És persze, el is töprengek olykor egy-egy gondolaton, mondanivalón.

Például tegnap Friedrikusz legutóbbi, egy elmekutatóval történt beszélgetését hallgattam. A kutató azt állítja, hogy gyakrabban változik az ember, mint ahogyan azt ő azt gondolja. Az önképe az, ami miatt állandónak hiszi magát. Azt nehezebb megváltoztatni. De nem lehetetlen, természetesen. Ami még megfogott, és leginkább azért, mert tényleg hasznosítható info, illetve ezt már más forrásból tulajdonképpen tudtam, hogy ha tudatosan változni akarok egy témában, akkor olyan környezetbe kell kerülnöm, ami ezt erősíti, illetve olyan emberekkel kell körül venni magamat, vagy azzal kell foglalkoznom nap mint nap.

Tehát ha szeretnék német nyelven megtanulni (és ezt a példát én találtam ki most), akkor német sorozatot, filmet kell néznem, német nyelvű könyvet kell olvasnom, ilyen híroldalakat kell nézegetnem, vagy rádiót hallgatnom. Az elme egy idő után befogadja a német nyelvet, megnyílik rá. Nekem meg csak kitartónak kell lennem, és elhinni, hogy igen, ezt tudom. Azaz be kell építenem az önképembe, hogy tudok németül.

De ez bármire igaz. Persze van egy keret, amin túl nem tudunk menni, mert túl nagy falat lenne egyszerre, vagy nincs meg hozzá az affinitásunk.

És persze ez működik tudattalanul is.

Hallgatva a beszélgetést, ennek a résznek a valódisága, a külvilág tudattalan befolyása a változásainkra, döntéseinkre, dermesztő volt. A mai világ még inkább így működik. A social media, az internet, a tévé, a rádió ontja ránk az ilyen-olyan irányba befolyásoló információkat. Nagyon erősnek és ‘vaknak, süketnek’ kell lenni, hogy meg tudja védeni magát az olyan behatásoktól, ami esetleg rossz irányba viszik a gondolkodását.

Az utóbbi időben nagyon kizártam magamat a hírportálok, a facebook nézegetéséből, olvasásából. Ha bármiről is akarok tájékozódni, ott a youtube és a spotify. Magam döntöm el, mit hallgatok meg, mit nem.

Nem is tudom, mi tart még a facebookon. Volt egy-két pillanat az elmúlt hetekben, hogy meg akartam szüntetni a profilomat. De talán egyelőre megelégszem azzal, hogy ritkán látogatom.

Ha már social media, akkor az insta. Oda fotókat tölthetek fel (nem magamról, az ritka), általam érdekesnek vagy szépnek vélt tájakról, dolgokról. Nem szeretek önfotókat feltölteni. Minek, kinek, miért? Hogy kapjak egy pár szívecskét?

Nem tudom, szeretném-e hallani, olvasni, hogy ‘ó, de szép vagy’. Számít valamit? Ha valaki szeret engem, annak valószínűleg tetszek is külsőleg. Azt hiszem, elértem azt a kort, amikor már leginkább a belső szépségemet szeretném, ha dicsérnék. Már ha nekem van olyanom…. És természetesen, nem a belsőszerveim szépségére gondolok itt….

Tovább menve a podcastok mentén. Ma hallottam egy mondatot, ami nem oly különleges, mégis egyszerűségében elgondolkodtató, megfontolandó:

“Ne ragaszkodj semmihez se, de ne adj fel semmit!“

Ja.